A megtakarítással rendelkezők örülhetnek, míg a szegények helyzete romlik?

A válság ellenére 9,7 százalékkal nőtt a globális pénzeszközök állománya 2020-ban, először elérve a bűvös 200 billió eurós határt, 2021 egy újabb jó év lehet a megtakarításokkal rendelkezők számára, ugyanakkor a válság várhatóan megerősíti a vagyoni egyenlőtlenségeket az országok között és azokon belül is

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Hosszú Covid

A pénzeszközök állománya 2020-ban is gyorsabban nőtt a feltörekvő piacokon (+13,9 százalék), mint a fejlett piacokon (+10,4 százalék), ami azt jelenti, hogy három év után újból az ismerős növekedési minta mutatkozott. Ennek eredményeképpen valamelyest szűkült a gazdag és a szegény országok közötti vagyoni különbség. A trend tavalyi évben észlelt megfordulása – vagyis a szegényebb és a gazdagabb országok közötti olló ismételt növekedése – tehát egyelőre megállni látszik. Azonban még korai azt mondani, hogy minden rendben van. Habár számos fejlődő ország meglepően jól teljesített a járvány első évében, a jelek arra mutatnak hogy a hosszabb távú következmények és kihívások elsősorban a szegényebb országokat érinthetik. Ezek a kihívások a nem elegendő számú oltásból, valamint a digitális és zöld gazdaságra való átállás érdekében újrakonfigurált ellátási láncokból adódnak.

Ugyanez mondható el a vagyon országokon belüli eloszlásáról. Bár a nemzeti középosztály réteg szűkült az elmúlt években, - mivel a teljes nemzeti vagyonon belüli részesedése csökkent -, 2020-ban legalább úgy tűnik, hogy a nagymértékű szociális juttatások sikeresen ellensúlyozták a vagyoni osztályok közötti szakadék további növekedését. Ez az örömteli esemény azonban csak addig tart, amíg az állami támogatások véget nem érnek, és a válság közvetlen hatása – több millió munkahely elvesztése – újból meg nem jelenik. Ezenfelül a válság az iskolai oktatásban is jelentős egyenlőtlenségekhez vezetett. Ezért valószínű, hogy a Covid-19 tovább növeli a társadalmi mobilitás hiányát. A középosztály fokozatos eltűnése csak átmenetileg állt meg.

„A világjárvány lényegesen nagyobb kihívást jelent a szegényebb országok számára. Nagyon valószínű, hogy a Covid-19 sokkal hosszabb ideig fogja majd vissza a gazdasági fejlődést ezekben az országokban, mint a fejlett piacokon. De az igazi kihívás csak ezután jön: ezek az országok egy olyan járvány utáni világban találják majd magukat, amelyben egyre nehezebb lesz érvényesíteni a komparatív előnyeiket a technológia, a politika és az életstílus terén bekövetkező tartós változások miatt. A globális jóléti szakadék folyamatos szűkülése – az elmúlt évtizedek meghatározó fejleménye, már nem egy magától értetődő folyamat.”– fűzte hozzá Patricia Pelayo Romero, a jelentés társszerzője.

Magyarország: Jelentős, 9,9 százalékos növekedés a pénzügyi eszközök állományában

A magyar háztartások pénzügyi eszközeinek bruttó állománya 9,9 százalékkal nőtt 2020-ban, csaknem annyival, mint a rekordnak számító 2019-es évben (11,3 százalék). A növekedés fő mozgatórugója a bankbetétállomány volt, amely kivételes mértékben, 17,4 százalékkal nőtt; ez a valaha mért legnagyobb emelkedés. Ebben az új megtakarítások 2020-ban ugrásszerűen, 161 százalékkal növekvő, rekordmértékű beáramlása játszotta a legnagyobb szerepet. A másik két eszközosztály is meglehetősen erősen teljesített: az értékpapír-állomány 8 százalékkal , a biztosítási és nyugdíjpénztári eszközök állománya pedig 8,7 százalékkal nőtt.

A kötelezettségek 11,9 százalékkal bővültek, ami a nagy pénzügyi válság óta a leggyorsabb növekedések egyike.  Ennél csak 2019-ben volt magasabb (12,6 százalék) a kötelezettségek növekedése. A nagy pénzügyi válságot követő, a derékszíjak összehúzásával jellemezhető időszakot követően úgy tűnik, a magyarok visszatértek az adósságfelvételhez. A gazdasági teljesítmény 2020. évi csökkenésével párhuzamosan az adósságráta (a kötelezettségek GDP-hez viszonyított százalékos aránya) 25 százalékra ugrott, ami még így is jelentősen elmarad a Szlovákiában (51 százalék), a Csehországban (42 százalék) és Lengyelországban (36 százalék) tapasztalt szintektől. A nettó pénzügyi eszközök értéke 9,4 százalékkal nőtt. A pénzügyi eszközök 16 160 eurós egy főre jutó nettó állományával Magyarország a 30. helyen maradt a leggazdagabb országok rangsorában (a pénzügyi eszközök egy főre jutó állománya, az első húsz helyezettet lásd a táblázatban). Ezzel Magyarország a régió negyedik leggazdagabb országa Szlovénia (25), a Cseh Köztársaság (26) és Észtország (27) mögött, megelőzve Bulgáriát (35), Lengyelországot (37) és Szlovákiát (38). Mivel számos európai ország, például Olaszország, Franciaország, Belgium vagy Nagy-Britannia jelentősen visszaesett a rangsorban 2000 óta, a top 10 lista most más képet mutat mint 2000-ben: a legjobb helyekért a skandináv és az ázsiai országok küzdenek, de a vezető pozíciókat az Egyesült Államok és Svájc továbbra is őrzi.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo