A megszűnő cégek háromnegyede bajba került

A hazai cégek száma továbbra is csökken, de a visszaesés üteme lassul. A 2025 első féléves cégtrendek alapján az alapítási kedv visszafogott, a megszűnések mérséklődnek, és több szektorban is stabilizáció körvonalazódik. A második félév kulcskérdése: alkalmazkodás marad-e a kulcsszó, vagy elindulhat a valódi fordulat.

„Bár a cégtrendek romlása lassul, fordulatról még nem beszélhetünk. A második félév kulcskérdése az lesz, hogy elindul-e valós élénkülés a cégvilágban, vagy továbbra is az alkalmazkodás és racionalizálás formálja a cégstruktúrát” – mondta Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (CFI – az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz képest) júniusi értéke országosan 10,78 százalék volt. Vármegyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt a legmagasabb fluktuációt Budapest, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye produkálta, míg az Opten–CFI Győr-Moson-Sopron, Csongrád-Csanád és Békés vármegyékben érte el a legalacsonyabb értékeket.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo