Félő, hogy a hatósági ár következményeként a kiskereskedők kevesebb terméket forgalmaznak majd, és maximalizálják az egy vevőnek eladható mennyiséget, ezért kevesebb tojást fognak rendelni a termelőtől, ez pedig a termelő kapacitások leépítését vonhatja maga után.
Magyarország nem tojásexportőr: a magyar termelés nagyjából 80 százalékát fedezi a hazai igényeknek, így sajnos importra is szükségünk van. Egész Európában magas a tojás ára – ez egy közös piac, ugyanazok a hatások – ez azt is jelenti, hogy az import tojás sem (lenne) olcsóbb, mint ami a magyar termelőtől származik.
Még egyszer emlékeztetőül a tojásfogyasztói ára három lépcsőben alakul ki:
TERMELŐI KÖLTSÉGEK: A termelői költségek 70 százaléka a takarmányköltség, ami egyrészt az orosz-ukrán háború miatt (mindkét ország jelentős búza, kukorica és napraforgó termelő ország) akár négyszeresre drágultak. A takarmánynál világpiaci árakkal számolnak, sok esetben euróban kell fizetni, így a forintgyengülés sem tett jót. Jelentős tétel még a tojótyúkok beszerzése és felnevelése, az energetika (fűtés, hűtés, légcsere), az állatgondozás (emberi munkaerő, gépek), az állategészségügyi, higiéniai költségek, az amortizáció, valamint a karbantartás és az új eszközök beszerzése. Az energiánál tízszeres, húszsoros drágulások jellemzőek.
CSOMAGOLÓHELYI ÁR: A tojások nagy része csomagolóközpontokba kerül, ahonnan csomagolóhelyi áron továbbítják az árut az üzleteknek. Itt a legnagyobb költség a csomagolóanyag, ami egy újabb „hozzávaló", a papír drágulása miatt szintén jelentősen emelkedett.
FOGYASZTÓI ÁR: A nagy áruházláncok általában versenyeztetik a tojásbeszállítókat, kiválasztják a legalacsonyabb áron szállító termelőt. Így a tojás végső, fogyasztói árát – a saját költségeik ráterhelése után - a kereskedők határozzák meg.
