A jelenlegi gazdaságpolitika képtelen pozitív perspektívát nyújtani

A magyar munkaerőpiac szereplőinek bizalma tovább gyengült, miközben a vállalatok jóval óvatosabban terveznek, mint korábban – derül ki a Hays Hungary frissen publikált Salary Guide 2026 kiadványából. A kutatás szerint a munkavállalók 72,5 százaléka, a munkaadók 65 százaléka borúlátó a következő 2-5 év gazdasági kilátásait illetően, ami a korábbi évek pesszimista trendjeit is felülmúlja. A cégek óvatossága a bérekben is látványosan megmutatkozik.

AI: a dolgozók már használják, a cégek most kezdenek rákapcsolni

A mesterséges intelligencia térnyerése tovább gyorsult: a munkavállalók 63 százaléka már rendszeresen használ AI‑t a munkája során, a felmérés alapján pedig többnyire autodidakta módon. Érdekesség, hogy a technológia gyors terjedése ellenére a szereplők többsége – a dolgozók 71,5 százaléka és a munkaadók 75 százaléka – nem tart attól, hogy az AI veszélyezteti munkáját. A technológia munkahelyi előnyeit a megkérdezettek leginkább a hatékonyság növelésében, a kreativitás és ötletgenerálás terén, valamint az adatelemzés támogatásában látják. A magyar cégek jelentős része pedig ma már nem csak használja a mesterséges intelligenciát, de házon belül fejleszti is a technológiát, illetve törekszik arra, hogy folyamatos képzésekkel támogassa a dolgozóit. „Az AI már nem új eszköz, hanem napi munkarutin. A következő nagy kérdés az lesz, ki tud valódi előnyt kovácsolni belőle: azok a vállalatok kerülnek lépéselőnybe, akik nemcsak használják a technológiát, hanem megtanítják a csapataikat okosan együtt dolgozni vele.” – mondta Seres Tamás, a Hays mérnöki és IT toborzásért felelős managere.

A technológiai felkészültség így nemcsak innovációs kérdés, hanem a cégek hosszú távú ellenálló képességének kulcsa is – különösen egy olyan év előtt, amelyet a bértranszparencia bevezetése, a visszafogott béremelések, a súlyosbodó készséghiány és az AI‑alapú munkavégzés robbanásszerű terjedése együtt alakít majd.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo