A fiatalok 60 százaléka nem érzi jól magát munkahelyén

A többség, azaz a dolgozó fiatalok 53 százaléka érezte stabilnak a munkahelyét 2022 első három hónapjában, míg korábban - például 2019 első negyedében - ennél nagyobb, 64 százalékos volt az optimisták aránya - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. Az elismertség terén is kedvezőtlen a kép, a fiatalok 38 százaléka érzi azt, hogy megbecsülik a munkahelyén: ez javulás az előző negyedévre vonatkozó 30 százalékos arányhoz képest, de elmarad a közel 50 százalékos rekordértékektől.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A koronavírus-járvány még érezhető kedvezőtlen hatásai, a felgyorsuló infláció, valamint az ukrajnai fegyveres konfliktusból adódó gazdasági bizonytalanság is szerepet kap abban, hogy a dolgozó fiatalok a korábbi időszakhoz képest felhősnek látják a szerepüket a munkahelyükön - leegyszerűsítve ez derül ki a K&H ifjúsági indexből.

Bizonytalanabb világban a fiatalok helyzete is romlik (Fotó: depositphotos)

Az idei első negyedévben készített reprezentatív felmérés azt vizsgálta, hogy a 19-29 korosztály dolgozó tagjai mennyire érzik megbecsültnek magukat és stabilnak az állásukat.

jobb, de nem annyival

A többség, a válaszadók 53 százaléka stabilnak mondta a munkahelyét, ami javulást jelent az előző negyedévben mért 45 százalékos eredményhez képest, de jóval elmarad a korábbi évekre jellemző 60-70 százalékos értékektől.

A járvány magyarországi megjelenése előtt, 2020 és 2019 első negyedévében 61, illetve 64 százalékuk mondta szilárdnak a munkahelyét, ráadásul 2017 második negyedévétől 2020 elejéig rendre 60 százalék felett volt az arányuk. A kutatás szerint a dolgozó fiatalok alig több mint ötöde - 21 százaléka - mondta kifejezetten stabilnak a munkahelyét, a legpesszimistábbak aránya 7 százalékos volt.

hiányzó elismerés

A munkahely stabilitása egy dolog, a másik, amely a hatékonysághoz szükséges, a megbecsültség. Ezen a téren sem kedvező a helyzet. A megkérdezett fiatalok mindössze 38 százaléka, azaz 10-ből kevesebb mint 4-en érezték azt, hogy elismerik a munkájukat. 2021 utolsó negyedéhez képest viszont ez szintén javulást jelent, akkor ugyanis 30 százalékuk volt ezen a véleményen. A felmérés korábbi adataival összevetve azonban ez gyenge eredmény, hiszen például 2021 elején 49 százalékuk, tehát majdnem minden második dolgozó fiatal látta úgy, hogy megbecsülik a munkáját - ez egyébként rekordot jelentett a kutatás 2012 óta íródó történetében.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo