A bérfejlesztések hajták a munkavállalókat

A 2023 eleje óta tapasztalt élénk munkavállalói aktivitás 2024 utolsó negyedévére mérséklődött, 5 százalék alatti növekedés volt a meghirdetett állásokra leadott pályázatok számában az előző év utolsó három hónapjában mérthez képest. Volt vármegye, ahol azonban továbbra is magas volt a munkakeresés intenzitása, a legnagyobb arányban Fejér, Bács-Kiskun és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében – derült ki a Profession.hu legújabb negyedéves jelentéséből.

Nógrád vármegyében jelentősen lelassult a munkaerőfelvétel, ahol 30,1 százalék-kal kevesebb betöltésre váró pozíciót hirdettek meg a vizsgált időszakban. A térségben leginkább a fizikai, segéd, betanított munka (-66,7 százalék), valamint a szakmunka (-46,4 százalék), illetve a gyártás és termelés (-35 százalék) területén kínált lehetőségek szűkültek be év-év összehasonlításban.

Nógrádot Heves vármegye követi hirdetésszám csökkenésben (-22,7 százalék), majd Vas (-14,1 százalék), Komárom-Esztergom (-13,2 százalék), Győr-Moson-Sopron (-12,4 százalék) és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye (-11,8 százalék).

Somogy vármegyében több emberre volt szükség, leginkább a szállítás, beszerzés, logisztika terén

A munkaerőigény Somogy vármegyében erősödött leginkább (+12,7 százalék), ahol a szállítás, beszerzés, logisztika, a HR és munkaügy, a mérnöki területek, valamint az értékesítés és kereskedelem kategóriákban kerestek több embert az előző év végéhez képest. Az adminisztráció, asszisztens és irodai munka, a vendéglátás, hotel, idegenforgalom, illetve a gyártás, termelés terén pedig csökkent a toborzás intenzitása a térségben.

A feladott hirdetések számában a második legnagyobb gyarapodás 11,6 százalék-kal Hajdú-Bihar vármegyében történt, ahol a gyártás, termelés, az IT programozás, fejlesztés és a bank, biztosítás, bróker számított a top három területnek, a leginkább csökkenőnek pedig a mezőgazdaság, környezet, az IT üzemeltetés, telekommunikáció és a szállítás, beszerzés, logisztika.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo