A bérfejlesztések hajták a munkavállalókat

A 2023 eleje óta tapasztalt élénk munkavállalói aktivitás 2024 utolsó negyedévére mérséklődött, 5 százalék alatti növekedés volt a meghirdetett állásokra leadott pályázatok számában az előző év utolsó három hónapjában mérthez képest. Volt vármegye, ahol azonban továbbra is magas volt a munkakeresés intenzitása, a legnagyobb arányban Fejér, Bács-Kiskun és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében – derült ki a Profession.hu legújabb negyedéves jelentéséből.

Elkészítette 2024 utolsó negyedévére vonatkozó munkaerőpiaci elemzését a Profession.hu. A vizsgált időszakban az egy évvel korábbihoz hasonló munkakeresői aktivitást mértek Magyarország leglátogatottabb állásportáljánál: 4,84 százalékkal több munkavállalói jelentkezés történt, mint 2023 utolsó három hónapja alatt.

A fizetés mindenek felett
A fizetés mindenek felett
Fotó: Depositphotos

Öt vármegye kivételével az ország egész területén több pályázatot adtak le a felhasználók a portálon keresztül elérhető álláshelyek betöltésére, mint tavaly ilyenkor, a legnagyobb arányban Fejér (+33,7 százalék), Bács-Kiskun (+24 százalék), valamint Borsod-Abaúj-Zemplén (+18,3 százalék) vármegyékben. Ezzel szemben csökkenést mértek Békés (-16,6 százalék), Szabolcs-Szatmár-Bereg (-12 százalék), Hajdú-Bihar (-4,2 százalék), Nógrád (-3,6 százalék) és Heves (-1 százalék) vármegyékben.

A munkakeresők jelentkezései a legnagyobb mértékben az üzleti támogató központok (+34,9 százalék) kategóriában meghirdetett pozícióknál gyarapodtak ebben az időszakban a tavalyihoz képest, amelyet a jog, jogi tanácsadás (+22,9 százalék) és az építőipar, ingatlan (+20,4 százalék) követ. Egy év alatt azonban csökkent a munkavállalói érdeklődés az ügyfélszolgálat, vevőszolgálat (-7,6 százalék), az IT programozás, fejlesztés (-5,4 százalék) és az IT üzemeltetés, telekommunikáció (-3,8 százalék) kategóriákban elérhető lehetőségek iránt.

Nógrád vármegyében lassult le leginkább a munkaerő toborzása

2024 utolsó negyedében a vármegyék többségében a meghirdetett állások száma alulmúlta az előző év azonos időszakában aktivált hirdetésekét, ami országos átlagban 0,3 százalék-os csökkenést jelent.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo