A bankoknak sikerült a legjobban korszerűsíteni működésüket

A magyarok a bankok, valamint a távközlési és közigazgatási szektor digitális ügyintézési megoldásaival elégedettek leginkább, míg legkevésbé a biztosítási szektorral – derül ki a FaceKom országos reprezentatív kutatásából. Az eredmények alapján ma már mindennapos a digitális csatornán történő (például számítógépes vagy mobil applikációs) ügyintézés, amelyet a lakosság döntő többsége, több mint 80 százaléka használ valamilyen formában. Leginkább a bejelentkezéssel és ügyfélazonosítással vagyunk elégedettek, ugyanakkor a visszajelzést, elégedettségmérést érdemes fejleszteniük a szolgáltatóknak.

Elégedettségi toplista: bankok, telekom cégek, közigazgatás

A FaceKom kutatási eredményei alapján a többség (75 százalék) alapvetően elégedett a digitális ügyintézési lehetőségek színvonalával. Szektorokra bontva a bankok vezetik az elégedettségi toplistát (84 százalék elégedett), második helyen a távközlési szolgáltatók (76 százalék), a dobogó harmadik helyén pedig a közigazgatás (73 százalék) áll, míg az ötös lista végén a biztosítók vannak (68 százalék), így utóbbiaknak érdemes a vizsgált területek közül leginkább fejleszteni a digitális ügyintézés színvonalát a közönség értékelése alapján.

A bejelentkezés a leginkább gördülékeny, a visszajelzés legkevésbé

A FaceKom kutatásában azt is vizsgálta, hogy egy jellemző digitális ügyintézés során a folyamat melyik részével mennyire elégedettek a megkérdezettek. Az eredmények szerint a bejelentkezéssel, ügyfélazonosítással, valamint magával az ügyintézési feladatokkal a legtöbben teljesen vagy inkább elégedettek (78,6 és 78,4 százalék). A döntő többség szintén pozitívan nyilatkozott a digitális ügyfélfolyamatok visszajelző, értékelő részéről (72,4 százalék, pl. ügyfélszolgálati válaszok, elégedettségmérés), ugyanakkor az eredmények alapján a jövőben ezeket a kevésbé szem előtt lévő alrendszereket is érdemes fejleszteniük a szolgáltatóknak.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo