A banki különadók veszteségbe fordították itthon az OTP-t

Magyarországon veszteséges lett az OTP Bank, a külföldi leánybankok teljesítményével azonban sikerült csoportszinten javítani az eredményt - mondta Bencsik László vezérigazgató-helyettes az OTP-csoport első negyedévi jelentését ismertető sajtótájékoztatón.

"Egyértelműen el lehet mondani, hogy a külföldi leánybankok húzták a csoport eredményét" - fogalmazott Bencsik László.

Hozzátette: a menedzsment várakozása szerint új akvizíciók, folytatódó organikus növekedés, stabil kockázati profil és magas infláció által vezérelt költségdinamika mellett a 2023-as konszolidált korrigált tőkearányos megtérülés a tavalyi érték közelében alakulhat, a hitelállomány 5 százalék alatt emelkedhet.

Csányi Sándor OTP vezér egyik szeme sírhat, a másik nevethet (Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA)
Csányi Sándor OTP vezér egyik szeme sírhat, a másik nevethet (Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA)

Vegyes képet mutat az első negyedév - mondta. A csoport 69 százalékkal magasabb, 195 milliárd forintos adózott eredményt ért el; "ez a pohár teli része". A bankadó és az extraprofitadó együtt 88,1 milliárd forintot tett ki, amelyet egyedi tétel, az akvizíciók 84,9 milliárd forintos hatása semlegesített. "A pohár üres fele", hogy az első negyedévben a magyar működés 37 milliárd forint veszteséget szenvedett el a leányvállalatoktól kapott osztalékok nélkül, a banki különadók miatt - mondta.

Beszélt arról is, hogy belföldön a magas kamatszint miatt 79 százalékkal csökkentek a jelzáloghitel-igénylések. A trend változása nem várható, amíg ez a kamatszint marad; a személyi hitelek folyósítása viszont kissé emelkedett - tette hozzá.

Az OTP Bank piaci részesedése a lakossági betétekből 0,5 százalékponttal nőtt, 41,7 százalékra. A vállalati hitelezésben a magas kamatkörnyezetben a támogatott hitelek iránt volt jelentős a kereslet.

A külföldi leánybankok teljesítménye javult az első negyedévben, egyedül Romániában nem látszik érdemi növekmény. Oroszország és Ukrajna is jövedelmező lett, amit Bencsik László szép eredménynek nevezett. Megjegyezte, hogy Bulgária és Montenegró kivételével minden országban stagnált vagy csökkent a hitelállomány.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo