75 százalékos szabadalmi támogatást kaphatnak a kkv-k

Január 1-jétől 75 százalékos, szabadalmi eljáráshoz kapcsolódó támogatást vehetnek igénybe a hazai kis- és középvállalkozások, egyetemek, kutatóhelyek vagy magánszemélyek. Az intézkedés a kormány innovációs stratégiájához, a Neumann János Programhoz kapcsolódóan lépett életbe, ezzel is ösztönözve a hazai innovációs ökoszisztémát.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A magyar kormány kiemelt célja, hogy a növekvő kutatás-fejlesztési ráfordítások mellett az eredmények hasznosulása is egyre inkább láthatóvá váljon. Ebben nagy hangsúlyt kapnak a felsőoktatási intézmények és a kutatóintézetek, valamint a kis- és középvállalkozások. Szintén fontos lépés az az iparjogvédelmi oltalom alatt álló megoldások kiterjedtebb hasznosítása, a felsőoktatás és a gazdaság hatékonyabb összekapcsolása, ahogy a tudásalapú gazdaság megerősítése is. Ezeket a célokat szolgálja a Neumann János Program (NJP).

Elfogytak az ötletek, a szellemi gödörből próbálunk kiutat találni (Fotó: Fotolia)
Elfogytak az ötletek, a szellemi gödörből próbálunk kiutat találni (Fotó: Fotolia)

Az NJP-hez kapcsolódóan a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) is fontos feladatai vannak, amelynek központi eleme az iparjogvédelmi aktivitás ösztönzése. Ennek egyik lépése a 2024. január 1-jével bevezetett változás: a hazai kis- és középvállalkozások, az egyetemek, a kutatóhelyek és a magánszemélyek ezt követően a szabadalmi bejelentési- és kutatási díjnak, az érdemi vizsgálatra irányuló kérelem díjának, a megadási díjnak és a szabadalom fenntartási díjának csupán az egynegyedét kötelesek megfizetni. A támogatás érvényesítéséhez a bejelentőknek nyilatkozatot kell tenniük.

A támogatás eredményeként mérsékelt díjak a 2024. január 1. vagy azt követő bejelentési nappal rendelkező szabadalmi bejelentések esetén vehetők igénybe.

Szintén fontos eredmény, hogy az SZTNH képviselői több fórumon is részt vettek az Európai Szabadalmi Hivatal (European Patent Office, EPO) mikroszervezetek számára nyújtandó díjkedvezményekre vonatkozó javaslatának kidolgozásában, amelyet végül az Adminisztratív Tanács képviselőinek többsége támogatott. Ennek megfelelően egy nemzetközi szintű változás is életbe lép 2024. április 1-jével: a mikroszervezetek 30 százalékos díjcsökkentésben részesülnek a bejelentési, kutatási, vizsgálati, megadási és belső fenntartási díjak összegéből európai szabadalmi bejelentés esetén. A kedvezmény összege így egy adott európai szabadalom megadásáig több ezer eurót is jelenthet, de a hosszadalmas eljárások esetében, akár a 10 ezer eurót is elérheti. Kedvezményre jogosult mikroszervezetek a mikrovállalkozások, természetes személyek, nonprofit szervezetek, egyetemek és közkutatási intézmények, ahol mikrovállalkozásnak minősülnek azok a cégek, amelyek tíznél kevesebb főt foglalkoztatnak és éves árbevételük vagy mérlegfőösszegük nem haladja meg a 2 millió eurót.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo