A külföldi vállalatok esetében is a gyártás dominál (a cégek 73 százaléka termel külföldre is), de magas az arány a mezőgazdaságban (41 százalék), a kereskedelemben és a szolgáltatásban (33 százalék), valamint az energia szektorban és az építőiparban (18-18 százalék) is.
Habár kedvezőnek tűnik az exportáló hazai cégek magas aránya az összes exportáló vállalkozáson belül, a képet árnyalja, hogy ezek 72 százaléka mikróvállalat (<10 fő), 20 százaléka pedig kisvállalat (10 és 49 fő közötti). A középvállalatok (50 és 249 fő között) súlya 7 százalék, a nagyvállalatoké pedig 1 százalék. A külföldi tulajdonú, kivitellel rendelkező cégek 28 százaléka mikróvállalkozás, 39 százaléka kisvállalat, 22,5 százaléka középvállalat, míg a maradék 10,5 százalék nagyvállalat. Összefoglalva: a hazai exportáló cégek kicsik, a külföldiek jellemzően sokkal nagyobbak. Ennek oka, hogy a külföldi tulajdonú, kivitelre termelő cégek a nagyobb létszámból fakadó bérköltség alacsony szintje és a kedvező adózási feltételek, esetleg a logisztikai előnyök miatt települtek ide.
Jellemzően a külföldi nagyvállalatok nagyobb bért fizetnek (igaz gyakran három műszakot és hétvégi munkát követelve ezért), de általában nem itt végeznek kutatás-fejlesztést, és tapasztalatok alapján a magyar beszállítóknak sem adnak sok bekapcsolódási lehetőséget. Kis, nyitott gazdaságként nehéz versenyképes vállalatokat kitermelni, de pozitív példák azért akadnak (gyógyszeripar, vegyipar, bankszektor, informatika stb.). Ugyanakkor mérlegelni kellene, hogy a jelenlegi világgazdasági paradigmában (kereskedelmi háború, vámemelések, rövidülő ellátási láncok) mennyire és hogyan lehet állami támogatásokkal a magyar kkv-kat exportképessé tenni! Másrészt az is megfontolandó, hogy szükségesek-e olyan nagy foglalkoztatók (jelentős állami ráfordításokkal való) hazánkba vonzása, amelyek lényegesen jobban kitettek az iparági sokkokra, s amelyek elszeparált szigetekként működnek hazánkban.
