Iskolákba is jutna a bálnahúsból

Kiterjeszti és növeli bálnahús eladásait a japán halászati hivatal, hogy finanszírozni tudja a sokat bírált, évről évre egyre nagyobb veszteségeket termelő bálnavadászati programját, amelyet hivatalosan tudományos céllal folytat.

A Mainicsi Simbun japán napilap csütörtöki jelentése szerint a hivatal magánszemélyek és éttermek számára is elérhetővé teszi a bálnahúst, sőt növelni akarja eladásait az iskolai étkezdéknek is. A bálnafogáshoz eddig csak korlátozott számú halnagykereskedő juthatott hozzá a szigetországban, ugyanakkor az eladások korábbi szintje messze nem fedezte a vadászati program mintegy ötmilliárd jenes éves költségeit. A hivatal elsősorban a középkorúak és az idősek körében akarja elterjeszteni a bálnahús fogyasztást. E korcsoport fiatalabb korában már találkozott ezzel az eledellel, mivel Japánban a második világháború utáni években az élelmiszerhiány miatt jelentős méreteket öltött az egyébként nem különösebben ízletes hús fogyasztása.

Minden évben százával mészárolják le a bálnákat - Kép: SXC

Japánt folyamatosan heves bírálatok érik bálnavadászati programja miatt környezetvédők és kormányok részéről. 2010-ben az ausztrál kormány a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult az ügyben, arra kérve a testületet, hogy tiltsa meg Tokiónak a cetek halászását. A japán bálnavadász flotta veszteségeit növelte, hogy a Sea Sepherd radikális környezetvédő szervezet az elmúlt években számos támadást hajtott végre a halászhajók ellen, akadályozva a munkájukat, ezáltal csökkentve a fogás mértékét. A halászati hivatal lépése vélhetően újabb nemzetközi bírálatokat fog szülni a programmal kapcsolatban.

A kereskedelmi célú bálnavadászatot nemzetközi egyezmény tiltja, ugyanakkor a tudományos célú halászat engedélyezett, ha azt az érintett ország meg tudja indokolni. Az így halászott bálnahús pedig szabadon értékesíthető. Egyes politológusok szerint a szigetország nem gazdasági okokból kerüli meg a vadászati moratóriumot, hanem mert azt környezetvédelmi szempontból nem indokolt, a nyugati országok által kulturális szempontokból meghozott korlátozásnak tartja. A nyersanyagban és termőföldben szegény Japán pedig elvből ellenez minden olyan lépést, amely korlátozza hozzáférését a tengeri erőforrásokhoz.

Bálna Riadó segíti a tengerészeket

A Bálna Riadó (Whale Alert) nevű alkalmazás ingyenesen letölthető és a tengerészeknek, hajókapitányoknak segít abban, hogy elkerüljék a nagy méretű vízi emlősökkel történő ütközést. Mivel az északi simabálna veszélyeztetett faj, szükségessé vált a modern technológia segítségül hívása a védelmükben. Az USA-ban működő Nemzeti Óceáni és Légköri Hivatal (NOAA), a Partiőrség, és más állami szervezetek, valamint <...>

A Bálna Riadó (Whale Alert) nevű alkalmazás ingyenesen letölthető és a tengerészeknek, hajókapitányoknak segít abban, hogy elkerüljék a nagy méretű vízi emlősökkel történő ütközést.

Mivel az északi simabálna veszélyeztetett faj, szükségessé vált a modern technológia segítségül hívása a védelmükben. Az USA-ban működő Nemzeti Óceáni és Légköri Hivatal (NOAA), a Partiőrség, és más állami szervezetek, valamint egyetemek összefogásával elindított projekt lényege, hogy begyűjti a bálnaészleléseket és valós időben elérhetővé teszi az adatokat, hogy a közelben haladó hajók irányt változtathassanak, vagy lassítsák sebességüket.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo