Elfogyott a pénz. A gazdálkodásban ez azt jelenti, hogy kevesebb a pénzbevétel, mint a költségek. A különbség egyre nő, s a pénzhiányt a cégek maguk előtt görgetik. Csak ahogyan a hólabda, úgy ez a jelenség is egyre nagyobb tömegű, és egyre gyorsabb mozgású lesz. Míg egyszer csak átlép egy mértéket, s pusztít, maga alá temet mindent és mindenkit, ami és aki az útjába téved.

Az okot most nem ott kell keresni, ahol a kilencvenes évek elején. A cégek nagy többsége már felkészülten vállalkozik, megfelelő tőkét fektet be induláskor. A rend azonban felborult. Felborították vagy felborult magától?

Korábbi kormányunk – kedvezni akarván az alkalmazottak széles tömegének – kétszer is drasztikusan megemelte a minimálbért, vele együtt annak közterheit, nem törődve azzal, hogy a gazdaság jövedelemtermelőinek ez többletkiadást okoz, s megfeledkezve arról, hogy a magánvállalkozók döntő többsége saját maga alkalmazottja. Azután csak úgy, év közben, a forint hirtelen felértékelését követte el. Az exportáló cégek java részének hatalmas árfolyamveszteségét a 2001. évi mérlegek már kimutatják.

A gyengélkedő magyar tőzsde, a világgazdasági méretű dotkomválság, az it-szektor mélyrepülése, az amerikai és a német gazdaság recessziója ha nem is azonnal, de kivédhetetlenül átjött a határon. A magyar gazdaság teljesítményének javát hozó multinacionális cégek, vegyesvállalatok dinamikája is jelentősen lecsendesült. A megrendelések visszafogása a termelés és a szolgáltatás területén egyaránt érezhető. A Széchényi-terv volt hivatott arra – legalábbis a kormánymarketingben –, hogy élénkítő injekciókat juttasson a gazdaságnak. Eredményeit már ismerjük. A milliárdok sem számokban, sem irányukban nem stimmeltek a kinyilvánítottakhoz képest. Azután jöttek a választások, majd a választások utáni kivárások: vajon hová kell igazodni, kinek kell a kedvében járni a megrendelések folyamatossága érdekében?

A nem a gazdaság normális működéséből adódó többletköltségeket azonban egy recesszióban levő gazdaságban nem lehet érvényesíteni. Sőt a megrendelések megszerzése és megtartása érdekében az elviselhetőség határig, sőt az átmeneti veszteség elviseléséig is elmegy mindenki aláígérgetésben, hiszen az életben maradás a tét. Nagyvállalataink, a megrendelők, a pénzzel rendelkezők zöme pedig, kihasználva a kisvállalkozók, alvállalkozók kiszolgáltatottságát, nem szégyellnek arcpirító feltételeket szabni. Az nyeri a megrendelést, aki minél hosszabb fizetési határidőt elvisel, azzal kötnek szerződést, aki a leghosszabb ideig meghitelezi, bizományba adja áruját, szolgáltatását.

A folyamatnak, melynek lényege az egyre növekvő költségek és a stagnáló vagy csökkenő árbevétel, előbb-utóbb véget vet a pénz eltűnése. Vagy mi nem tudunk, vagy nekünk nem tudnak fizetni. Egyre megy, amikor a spirál beindul. Ideig-óráig lehet húzni kifizetéseink határidejét, prolongálni adósságainkat, csakhogy a ki nem fizetett számlákból nem lehet pénzforgalmat csinálni.

Pénz meg sehol. A mikrogazdaság hőse napjának java részét pénze behajtásával tölti. Nem a megtermelésével. Visszatért a készpénz- és a részletfizetés divatja. Az átutalásos világban a nyolc banki munkanapos határidőt a vevők öt százaléka sem veszi komolyan. A pénzek átlagos beérkezésének időtartama két hónapra növekedett. A rossz kinnlevőség aránya a két-három évvel ezelőttihez képest megtízszereződött.

Mindenki abban reménykedett, őszig kell csak kibírni, s élénkülés lesz. Az új kormány is ígérte, odafigyel az adótermelőkre. De ez a kormány is csak osztogat, méghozzá a végső fogyasztóknak, a pénzt megtermelőknek nem juttat vissza semmit. S az adórendszerben is 1-1,5 százalékos(!) összadóteher-csökkenés jutott a vállalkozói szférának.

A minap olvastam egy biztató hírt. A gazdasági tárca fontolgatja, hogy kétmilliárd forintot (!) juttat a kis- és középvállalkozások támogatására az MVA-n keresztül. De ebből egymilliárdot még nem tart célszerűnek odaadni, míg néhány szempontot alaposabban meg nem vizsgál!

A likviditási spirálba bekerült vállalkozások már régen túlvannak kreativitásuk és munkabírásuk határán. Nem is emlékeznek már arra, mikor dolgoztak egyéni boldogulásuk érdekében. A fennmaradásuk a tét.

Ez a magyar valóságshow a mikrogazdaságban.