Öt magyar cég a Deloitte régiós Technology Fast 500 rangsorában

A legjobban teljesítő cégek ötéves átlagos árbevétel-növekedési üteme 83 százalékkal nőtt, míg a helyezések 40 százalékát szoftvergyártó cégek szerezték meg.

Öt magyar cég szerepel idén a Deloitte globális technológia, média és telekommunikáció (TMT) iparági csoportja által az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régióra vonatkozóan összeállított Technology Fast 500 rangsorban. A legjobb magyar cég a 135. helyezett Capture Zrt. lett, az abszolút első helyet pedig a francia Criteo szerezte meg.

A Deloitte által évente összeállított Technology Fast 500 rangsor immár tizenkettedik alkalommal veszi számba a leggyorsabban növekvő állami, illetve magánkézben lévő technológiai, média- és telekommunikációs cégeket, valamint élettudományokkal és tiszta technológiákkal foglalkozó vállalatokat az EMEA térség 24 országában a megelőző ötéves időszak alatt elért százalékos árbevétel-növekedés alapján. A megmérettetésre idén több mint 1100 cég jelentkezett.

Verbó Zoltán a Fast 500 program magyarországi vezetője elmondta: A Deloitte Technology Fast 500 EMEA program a régió legobjektívabb iparági sorrendje a technológiai ágazatban. A listára Magyarországról idén öt cég tudott felkerülni, ami rendkívül nagy teljesítménynek számít. Az erős versenyben a Capture Informatikai és Tanácsadó Zrt. a 135. helyen végzett, de az ötszázas listán Magyarországot képviseli még az iData Műszaki Informatikai Mérnöki Iroda Kft. (166. hely), a Kilgray Fordítástechnológiai Kft. (222.), a Kishonti Kft. (244.), és az E-bola Média Kft (259.) is.

Iparági tendenciák
Az idei Fast 500 rangsor teljes mezőnyének 40 százaléka (198 vállalkozás) a szoftveripart képviseli, míg az iparágak közötti versenyben második helyen az internetes szektor áll. Őket követi a telekommunikáció és a hálózatépítés (17%), a félvezető- és alkatrészgyártás, valamint az elektronikai ipar (8%), a biotechnológia, a gyógyszergyártás és az orvosi eszközök gyártása (6%), a zöld technológia (3%), a média és a szórakoztatóipar (3%), valamint a számítógép- és perifériagyártás (1%). Az első tíz helyezett közül négy az internetes szektort erősíti, a telekommunikáció és a hálózatépítés iparágat pedig öttel több cég (szám szerint 85) képviseli a rangsorban idén, mint tavaly.
Az ötszázas lista élén az online reklámiparban érdekelt francia Criteo végzett, öt év alatt lenyűgöző, több mint 200 000 százalékos növekedést elérve. Az idei a harmadik egymást követő év, amikor a francia cégek tarolnak, hiszen 90 francia vállalkozás tudott bekerülni a rangsorba. Az Egyesült Királyság végzett a második helyen 74 vállalkozással, a harmadik helyezett Svédországot pedig 55 cég képviseli a listában. A francia cégek kiemelkedtek a mezőnyből, hiszen rögtön három francia céget is találunk a tíz legjobb között; ebben a rangsorban Törökország végzett második helyen, két top 10-es helyezéssel.

Nagyobb átlagos növekedési ütem

Az idei évben az öt legjobban teljesítő cég ötéves átlagos árbevétel-növekedési üteme 53474 százalék volt, míg az összes helyezett vállalkozást tekintve átlagosan 1549 százalékos növekedés volt megfigyelhető. Ez számottevő növekedést jelent a 2011-es adatokhoz képest, akkor ugyanis az első öt helyezett átlagos növekedési üteme 20401 százalék volt, a teljes mezőnyé pedig 1287 százalék.

 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo