Kisebb a fagykár mint várták, mégse örülnek a termelők

Kisebb a fagykár, mint kezdetben látszott, ennek ellenére a magyar gyümölcstermelők áruérték tekintetében rosszabb évre számíthatnak, mint tavaly - hangzott el a Fruitveb magyar zöldség-gyümölcs szakmaközi szervezet és terméktanács ülésén.

 Mártonffy Béla, a szervezet elnöke hangsúlyozta, "a kezdeti nagy ijedelem után egy kicsit jobbnak tűnik a helyzet". Tavaly elsősorban az alma károsodott, az idén azonban jóval értékesebb gyümölcsfajták (kajszi, cseresznye, őszibarack és meggy) fagytak el szinte teljesen. Összmennyiség tekintetében ezért kisebb lesz a kiesés, mint tavaly volt, de áruértékben lényegesen rosszabb évre számítanak. A magyar gyümölcstermelés pozíciójáról elmondta: a jövedelmezőséget és a versenyképességet vizsgálva az európai mezőny alsó harmadában van, annak ellenére, hogy a természeti adottságok kiemelkedőek. Úgy vélte, a felzárkózáshoz leginkább fejlesztésekre és megfelelő fajták alkalmazására van szükség.

"A magyar gyümölcstermés hatvan százalékát adó almának mindössze harmadát termelik korszerű technológiák alkalmazásával, kétharmadát elfogadható vagy alacsony színvonalon. Éppen ezért a  fejlesztés kulcskérdés - mutatott rá.  A meggy esetében stabilizálni kell a termésmennyiségeket, és akkor elkerülhető a világpiaci trendek negatív hatásainak begyűrűzése. Hasonló problémákat és lehetőségeket lát az elnök a kajszi, az őszibarack, a szilva, a dió, illetve a cseresznye esetében is. Csizmadia György alelnök hozzátette, leginkább a technológiai és technikai háttér fejlesztésére kell koncentrálniuk. Az uniós tervezési ciklus végén a pénzügyi források szűkösek, de 2014-től olyan pályázati rendszert szeretnének, amely jelentősen segíti a technológiai fejlesztéseket, másrészt egyszerű ügymenetet garantál.

Az ülés házigazdája, L. Simon László országgyűlési képviselő kiemelte, a magyarországi gyümölcsültetvények nagy része elöregedett. Többségüket a rendszerváltás előtt telepítették, ezért nagyon fontos lenne ezek folyamatos és gyors leváltása. "A gyümölcstermesztés a magyar mezőgazdaság húzóágazata lehet, még akkor is, ha a feldolgozóipar gyakorlatilag megszűnt Magyarországon. Kisebb üzemek létesültek, de ezek felfutásáig, illetve az újak megépüléséig a beszállítói pozícióinkat kell megőrizni mind a német, mind az európai piacon" - mondta.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo