Félmillió ember lakhatna jól az itthon kidobott ételekből

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) kutatói elkészítették és összesítették az első hazai részletes élelmiszerhulladék-felmérés adatait. A kutatás szerint több élelmiszert pazarolunk, mint ami az eddigi adatokból kiderült: az Európai Unió által becsült 39 kilogramm helyett 68 kilogrammot átlagosan egy emberre vetítve. A helyzet javításához a NÉBIH „Maradék nélkül” programjával már rövidtávon is jelentős eredményeket érhetünk el.

Mára a fejlettebb országokban – így hazánkban is – a háztartásokban keletkezik az élelmiszer-hulladékok meghatározó hányada. A jelenség mindennapjaink része, a lakosság csaknem egészét érinti, így megkerülhetetlen kérdéssé vált a NÉBIH tudásmegosztó és szemléletformáló programjaiban is. A szükségtelenül keletkező élelmiszer-hulladékok, vagyis az élelmiszer-pazarlás megelőzésének fontosságára hívja fel a figyelmet a NÉBIH az EU LIFE pályázatának támogatásával megvalósuló „Maradék nélkül” elnevezésű programja. Mivel a konkrét javaslatok kidolgozásához elengedhetetlen az aktuális helyzet pontos ismerete, ezért a program első mérföldköveként a hivatal kutatói – 100 család közreműködésével – megvizsgálták a háztartások jelenlegi gyakorlatát. A hivatal korábbi, reprezentatív felmérésből kiderült, a magyar lakosság meghatározó része komoly problémának tekinti az élelmiszer-pazarlást, ugyanakkor saját háztartásuk szintjén csak kevesen gondolták végig, hogy ténylegesen mennyi élelmiszert dobnak ki.

Kép: Pixabay

A NÉBIH friss kutatása szerint az EU által becsült fejenkénti 39 kilogramm helyett körülbelül 68 kilogrammot tesz ki az élelmiszer-hulladék mennyisége egy év alatt Magyarországon. Ennek csaknem a fele (33 kilogramm) a tényleges pazarlás, vagyis amikor azért kerül egy termék a kukába, mert eleve feleslegesen vásároltuk meg, vagy tárolási hiba miatt kellett idő előtt megválnunk tőle. A fennmaradó hányadból körülbelül 47 százalékot a nem elkerülhető hulladékok (például burgonyahéj, csirkecsont) képviselnek, míg a potenciálisan elkerülhető, alapvetően ehető összetevők (például alma, kenyérhéj, csirkebőr) mintegy 4 százalékot tesznek ki.

Az elkerülhető élelmiszer-hulladékok között leggyakoribbak az ételmaradékok, ezt követik a sütőipari termékek (elsősorban kenyér, kifli, zsemle, kalács), majd a zöldségek és gyümölcsök, valamint a tejtermékek – olvasható a Földművelésügyi Minisztérium közleményében.

Évi 25 milliárdot dobnak a kukába a britek
Naponta 1,4 millió darab ehető banánt dobnak szemétbe a britek, az elpazarolt déligyümölcs értéke évente eléri a 80 millió fontot (25 milliárd forintot) – derült ki egy kormányzati jelentésből.
A háztartásokban elpazarolt élelmiszertömeg összesen mintegy 400-450 ezer rászoruló étkeztetésére lenne elegendő Magyarországon, míg más aspektusból vizsgálva az adatokat a tudatos vásárlói magatartás a házi kasszában személyenként 10-12 ezer forint megtakarítást eredményezhetne évente. A hivatal javaslata, hogy ezzel az összeggel bánjunk tudatosan, és a mennyiség helyett minőség elvet alkalmazzuk, vagyis vásároljunk inkább kicsit kevesebb, de jobb minőségű, lehetőleg magyar termékeket – ezzel egyúttal, a rövidebb szállítási távolságok miatt, a környezetet is védjük.

Véleményvezér

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A lengyel valuta árfolyama fenn, a magyar lenn.
Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt

Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt 

Ez a harc lesz a végső?
A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik

A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik 

Nem tűnik túl átgondoltnak a mini-Dubaj projekt.
A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott

A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott 

Bindzsisztán működik, ahogy kell.
Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe

Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe 

Kölcsönösen árulással vádolják egymást.
A szankciók hatására beállt a Gazprom a földbe

A szankciók hatására beállt a Gazprom a földbe 

Vége a Gazprom nagyhatalmi státuszának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo