Ezért előz minket Szlovákia

Ukrajna, Litvánia és Észtország után Szlovákia is úgy döntött, hogy az Uber működését lehetővé tevő szabályozást készít. A szlovák kormány célja, hogy legalizálja a sharing economy vállalatait, és kihasználja az ebből fakadó gazdasági előnyöket.

Kép: Pexels

Ukrajna, Litvánia és Észtország után Szlovákia is úgy döntött, hogy az Uber betiltása helyett a szabályozás jelenti a megoldást.  A gazdasági minisztérium szóvivője, Maroš Stano megerősítette, hogy a sharing economy átlátható szabályozásának megalkotásán dolgoznak. A kormány  célja, hogy legalizálja az Uberhez hasonló szolgáltatásokat, vagyis ebben az értelemben Szlovákia Észtország útjára lép, amely elsőként legalizálta az Uber működését. A szlovák kormány tervei szerint néhány hónapon belül bevezeti a változásokat. A szlovák gazdasági minisztérium szóvivője így nyilatkozott: “A közösségi gazdaságon alapuló szolgáltatások szabályozása a hagyományos vállalkozások számára is előnyt jelent, hiszen fokozatosan megszűnnek majd az indokolatlan terhek és az adminisztratív akadályok” - mondta Maroš Stano. (Lengyelországban is terjeszkedik az Uber.)

Hasonlóan vélekednek szakértők is, akik szerint az államoknak segíteni kellene az Uber piacra lépését. “Fontos, hogy hozzáfogjunk a már elavult szabályozások eltörléséhez, és liberalizáljuk a piacot. Ez azt jelenti, hogy le kell bontani azokat az akadályokat, amelyek az adott szektorba való belépést gátolják” - mondta Robert Chovanculiak, az INESS (Institute of Economic and Social Studies, Slovakia) elemzője.

Verseny 2.0: az Uber-hatás
A közösségi gazdaság szexi és korszerű, ezért ma az a megközelítés dívik, hogy az ellene küzdőknek inkább haladniuk kellene a korral. A képlet azonban ennél bonyolultabb. A szabályokat egyelőre jó részben kikerülő, új platformon versenyző cégek színre lépésével egyesek szerint a kapitalizmus legvadabb időszaka tér vissza.
Nyár óta nincs Uber

2016. július 24-én délelőtt lehetett utoljára Ubert rendelni Budapesten. Ekkor lépett ugyanis hatályba az alkalmazás blokkolását lehetővé tevő törvény. Fekete Zoltán, az Uber magyarországi operatív igazgatója a bejelentéskor azt mondta, ez, és az, hogy a szabályozás szerint a sofőrök jogosítványát két évre bevonhatják az Uber miatt „olyan kockázat, aminek nem szeretnénk kitenni 1200 embert, ezért az ő védelmükben felfüggesztjük a szolgáltatást a törvény hatályba lépése napján.” “Nem kitiltottak minket, csak olyan környezetet teremtettek a sofőrök számára, amelyben lehetetlen tovább működni – mondta az Euronewsnak Rob Khazzam, a cég közép-európai menedzsere hozzátéve, “ugyanaz a szolgáltatás működik itt is mint 21 másik uniós tagállamban, de Magyarországon egyszerűen túl nehéz ezt megoldani.

Minden perc számít

A taxisok több demonstrációt is tartottak Budapesten az Uber ellen. Erre a nyomásra született a törvény, amely alapján blokkolható az a szolgáltatás vagy applikáció, amely nem tartja be a taxizásra vonatkozó szigorú szabályokat. Pozitív olvasatban úgy közelíthető meg a cég magyar piacról való kivonulása, hogy a magyar kisvállalkozók győztek egy multi felett, valójában viszont a megosztás gazdaságának “visszafordításával” próbálkoznak a hazai döntéshozók. Ezt pedig az Európai Unió nem támogatja, de szakértők szerint egyébként is lehetetlen vállalkozás. A vállalatoknak szembe kell néznie azzal, a sharing economy itt marad. Vagy megszokjuk, vagy megszökünk – mondta a téma szakértője a Piac & Profit által szervezett Cégvezetők Csúcstalálkozóján.

Bár az Uber később még visszajöhet Magyarországra, Kis Ervin Egon e-business szakértő szerint az innovációban minden perc számít. A jövő pedig a közlekedés teljes átalakulását hozza majd – mondta az Euronewsnak.  Véleménye szerint ráadásul az uberesek csak azoknak a taxisoknak veszik el a munkáját, akik a transzparencia miatt kihullanak, hiszen az Uber egy tökéletesen transzparensen működő rendszer, ellentétben néhány taxissal. Ráadásul az államnak is megéri, hiszen az Uber – a pletykákkal ellentétben – rengeteg adót fizet – vagyis itthon csak fizetett.

Véleményvezér

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban 

Az ukrajnai háború versenyfutás az idővel.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A lengyel valuta árfolyama fenn, a magyar lenn.
Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt

Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt 

Ez a harc lesz a végső?
A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik

A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik 

Nem tűnik túl átgondoltnak a mini-Dubaj projekt.
A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott

A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott 

Bindzsisztán működik, ahogy kell.
Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe

Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe 

Kölcsönösen árulással vádolják egymást.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo