A világ kisvállalkozóinak harmada nő

Ha a nők mindenütt egyenlő esélyeket kapnának a gazdaságba való bekapcsolódásra, 2025-ig 28 trillió dollárral nőhetne a világgazdaság teljesítménye. A Világgazdasági Fórum jelentése szerint a női vállalkozók jelentős szerepet játszanak a szegénység csökkentésében, de még sokhelyütt elzártak előttük a lehetőségek.

A davosi fórumon közzétett jelentés rámutat: a világ mikrovállalkozásainak, valamint KKV-inek már több, mint harmada van nők tulajdonában s a nő-vállalkozók teljesítménye jelentősen hozzájárult a szegénység csökkentéséhez a fejlődő országokban. Ugyanakkor a kivitelre is képes cégeknek csak ötöde nőké.

Kép:PP archív

Az ok: a nők - elsősorban a harmadik világban - a férfiakkal ellentétben - nem jutnak hozzá az üzleti sikerhez szükséges gazdasági és technológiai információkhoz, nehezebben kapnak hitelt.

2017-ben a világ teljes fejlesztési segélyeinek mindössze 5 százaléka szolgálta nők vezette vállalkozások támogatását. Ez annál károsabb, mivel a nők birtokában lévő cégek sokkal nagyobb figyelmet fordítanak női munkaerő, köztük vezetők felvételére, képzésére.

A Fórum felmérése azt mutatja, hogy ha szervezetten támogatnák a nő-vállalkozók bekapcsolását a globális gazdaságba, elsősorban az exportba, a nagy kereskedelmi hálózatokba, 2025-ig 28 trillió dollárral lehetne növelni a világgazdaság teljesítményét. (Forrás: WEF).

Üvegcipő helyett üvegplafon
A fejlett országokra és a hazai üzleti világra is jellemző, hogy képzettebbek a nők a férfiaknál, ám továbbra is kevesebbet keresnek mint a férfiak, alulreprezentáltak az üzleti és politikai életben. Vajon mi ennek az oka? Erről beszélgettünk dr. Nagy Beátával, a Budapesti Corvinus Egyetem professzorával.

Véleményvezér

Ukrajna felszólította Orbán Viktort, hogy fejezze be a békemisszónak nevezett trollkodását

Ukrajna felszólította Orbán Viktort, hogy fejezze be a békemisszónak nevezett trollkodását 

A magyar külpolitikát Moszkvában írják az ukránok szerint.
A Visegrádi Négyek közül Magyarország fogadta be a legkevesebb ukrán menekültet

A Visegrádi Négyek közül Magyarország fogadta be a legkevesebb ukrán menekültet 

A magyar humanitárius segítség az ukránoknak minimális.
Mikor van karácsony Orbán Viktor szerint?

Mikor van karácsony Orbán Viktor szerint? 

Az ortodox karácsony januárban van, a nyugati keresztény pedig decemberben.
Egy ország jólétének alapja, hogy van-e egy erős jómódú középosztálya

Egy ország jólétének alapja, hogy van-e egy erős jómódú középosztálya 

Hiányoznak az alapfeltételei egy jóléti Magyarországnak.
Hadházy Ákos olyan gyerekintézményt talált, ahol luxusban fürdenek a kicsik

Hadházy Ákos olyan gyerekintézményt talált, ahol luxusban fürdenek a kicsik 

Az állam kiegyensúlyozó szerepe felborult.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo