Facebook mindenek felett - mobilról és munkából is

A közösségi média fogyasztók egyharmada mobilról és munka közben is bejelentkezik kedvenc felületére – derült ki a KutatóCentrum 2014/1. negyedéves Web2.0 Report felméréséből.

Továbbra is a Facebook tudja leginkább aktivizálni a közösségét, míg a Google+ ugyan növelte regisztrált tagjainak számát, azoknak egyelőre mindössze egyharmada aktív. A Facebook után az Instagram és a Pinterest képmegosztó szolgáltatások felhasználói a leglelkesebb látogatók.

Míg tőlünk nyugatra a fiatalok egy része kezd elfordulni a Facebooktól, hazánkban még nem érezhető ez a tendencia. Bár 2012-ben nálunk is megtorpant a Facebook növekedése, most is ez a legelterjedtebb közösségi oldal: a legalább egy hasonló szolgáltatást használók 92 százaléka regisztrált tagja az oldalnak, 87 százalék pedig továbbra is aktívan használja azt, köztük a legfiatalabb, 18-29 éves korosztály is – derült ki a KutatóCentrum 2014 első negyedévére vonatkozó Web2.0 Report kutatásából. (Az okostelefonok terjedésével még inkább beférkőztek az életünkbe a közösségi oldalak, az emberek nagy része még az ágyba is magával viszi a készüléket.)

Ezzel szemben a tengerentúlon nagy népszerűségnek örvendő fényképmegosztó alkalmazások, az Instagram és a Pinterest gyors terjedése hazánkban egyelőre még várat magára: a felmérés résztvevőinek mindössze 6, illetve 7 százaléka regisztrált ezeken az oldalakon. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a Facebook után ezeken a felületeken a legaktívabbak a felhasználók; a Pinterest tagjainak 56, míg az Instagram felhasználóinak 52 százaléka rendszeresen használja a szolgáltatást. „A felmérésből az is kiderül, hogy az Instagram közönsége a legfiatalabb a vizsgált közösségi oldalak között – emelte ki Györke Zsuzsanna, a KutatóCentrum kutatási projekt menedzsere. – A képmegosztó használóinak 80 százaléka még a harmincadik életévét sem töltötte be.”

Bár a regisztrációk számát tekintve az iWiW 79 százalékkal még mindig a második, aktivitás tekintetében viszont már nem tartozik az élmezőnybe: a regisztráltak kevesebb mint harmada látogatja rendszeresen az oldalt, így a MyVIP, a MySpace és a Twitter után az iWiW-nek van a negyedik legpasszívabb közössége.

A regisztráltak száma alapján felállított dobogó harmadik fokát elfoglaló Google+ – a megkérdezettek 55 százaléka regisztrált az oldalon – felhasználói aktivitása is messze elmarad a Facebookétól, mindössze minden harmadik regisztrált használja a szolgáltatást.

Bár a LinkedIn még mindig nem terjedt el széles körben hazánkban, a közösségi oldal tábora lassú növekedést mutat. A felhasználói emellett egyre aktívabbak, a válaszadók fele rendszeresen belép az oldalra. „A kapott eredmény nem meglepő, hiszen a LinkedInnek egyre nagyobb szerepe van hazánkban is a kapcsolat- és karrierépítésben, illetve az álláskeresésben” – árnyalta a képet Györke Zsuzsanna. A Twitter oldalára regisztráltak aktivitása az elmúlt fél évben csökkenésnek indult, 2 százalékkal kevesebben látogatják az oldalt, mint korábban.

Hét tipp a közösségi oldalak hasznosítására
Kevés dolog hasznosabb az üzleti életben, mint a jó kapcsolati hálózat. A kapcsolati háló bővítésére hasznos eszköz az internet, ám a szakemberek nem a Facebook-ot, hanem a LinkedIn-t használják.
A válaszadók közel háromnegyede napi szinten használja valamelyik közösségi oldalt, 30 százalékuk munka közben, 35 százalékuk pedig mobilról is be szokott jelentkezni. (Vajon engednie kell-e egy munkaadónak, hogy a munkavállaló szabadidejében a közösségi oldalakon lógjon?) „Elsősorban a 18-29 évesek és a budapestiek azok, akik sem munkaidőben, sem máskor nem szeretnének lemaradni a közösségi történésekről” – mondta el Györke Zsuzsanna. – „Mivel a felhasználók egyharmadát szinte bárhol és bármikor elérhetik a vállalatok, nem meglepő, hogy üzleti célokra is egyre többen, a megkérdezettek 16 százaléka használja a közösségi oldalakat” – tette hozzá a kutatási szakértő. A megkérdezettek közel egyharmada, elsősorban a 30 év alattiak és a nők levelezésre is gyakrabban használják ezeket az oldalakat, mint saját e-mail fiókjukat.

A reklámvakság ugyanakkor a közösségi térben is élő jelenség: a felmérés résztvevőinek 42 százaléka saját bevallása szerint nem figyeli a közösségi oldalakon megjelenő hirdetéseket, és mindössze 22 százalékuk mondta, hogy szívesen használ alkalmazásokat vagy lép be csoportokba. „A Facebook azon terve, miszerint december után ismét csökkenti a bejegyzések elérését mindössze 1-2 százalékra, újabb akadályok elé állítja a vállalatokat” – tette hozzá Györke Zsuzsanna.

Véleményvezér

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban 

Az ukrajnai háború versenyfutás az idővel.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A lengyel valuta árfolyama fenn, a magyar lenn.
Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt

Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt 

Ez a harc lesz a végső?
A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik

A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik 

Nem tűnik túl átgondoltnak a mini-Dubaj projekt.
A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott

A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott 

Bindzsisztán működik, ahogy kell.
Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe

Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe 

Kölcsönösen árulással vádolják egymást.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo