12 percig bírják ki mobilozás nélkül a britek

Szinte tíz percet sem bírnak ki a britek a mobiltelefonjuk nélkül, átlag 12 percenként "ránéznek" készülékükre csütörtökön ismertetett adatok szerint. 

Az elmúlt évtizedben kialakult a digitális függőség kultúrája, a felnőttek negyven százaléka az ébredés utáni első öt percben biztosan ellenőrzi telefonját - derült ki a brit távközlési felügyelet (Ofcom) jelentéséből. A 35 év alattiak 65 százaléka rögtön az ébredés után a mobiljáért nyúl, 60 százalék pedig még a lefekvés előtti öt percben is használja készülékét.

Az okostelefonok rendkívül elterjedtté váltak a szigetországban: míg 2008-ban csak az emberek 17 százalékának volt, addig manapság már 78 százalékának van. A 16 és 24 év közöttiek körében még ennél is magasabb, 95 százalékos ez az arány.

A többség vállaltan függő

A felmérés szerint az emberek 71 százaléka sohasem kapcsolja ki a telefonját, 78 százalék pedig úgy gondolja, élni sem tudna nélküle. Az Ofcom évente közölt adatai szerint 2017-ben először csökkent a mobilhívások időtartama, az emberek egyre inkább az internetes üzenetküldő szolgáltatásokat, köztük például a WhatsAppot és a Facebook Messengert használják. A nők többet interneteznek a telefonjukon, mint a férfiak, különösen a 18-34 év közötti korosztály.

„Az elmúlt tíz évben megváltozott az emberek élete az okostelefonok elterjedésével, az internethez való jobb hozzáféréssel és az új szolgáltatásokkal. Legyen szó akár a rugalmas munkáról, a hírfogyasztásról vagy az internetes vásárlásról, sokkal több dolgot tudunk menet közben intézni, mint korábban valaha” - fogalmazott az Ofcom piackutatási vezetője. Ian Macrae hozzátette, míg sokan állandó kísérőjükként nagy becsben tartják az okostelefonjukat, néhányan túlterhelőnek érzik az internetet vagy épp ellenkezőleg, frusztrálónak, ha nincsenek fent a világhálón.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo