Nem baj, ha egy vezetőnek humora is van

2019. július 16. kedd - 07:30 / piacesprofit.hu
  •    

A humor az optimizmus kifejezése és a feszültségek pozitív becsatornázásának remek eszköze, ám ehhez az szükséges, hogy ne kinevessünk másokat, hanem együtt nevessünk a többiekkel, akár a munkahelyünkön is.

Ugyanakkor amellett, hogy a humorérzék fontos erény, érdemes nagyon óvatosnak lenni, mert egy-egy viccesnek szánt megjegyzést a másik a személyisége különbözősége vagy éppen aktuális hangulata okán bántónak érezhet.

Mindannyian olyan vicces megjegyzéseket, anekdotákat szeretünk hallani, amelyek bennünket nem sértenek. Vagyis a humornak kettős feltétele van: A saját értékrendünk is megjelenik a humorunkon keresztül és a másik érzékenységét sem szabad megsértenünk.

Kép: Pixabay

Kép: Pixabay

A vezetőknek külön érdemes figyelniük arra, hogy éppen a vezetői pozícióból fakadóan (a munkatársai életében sajátos szerepet tölt be, hiszen az előléptetéstől és béremeléstől az elbocsátásig számít a szava) a humoros megjegyzés is – sajnos – másképpen hangzik a szájukból. Nagyon fontos ezért, hogy egy vezető még ilyenkor is figyeljen az „aranyszabályra”: „amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük”.

Ugyanakkor érdemes megőrizni vezetőként is a humorérzéket, s nemcsak a harmonikusabb kapcsolatok okán. A kutatások szerint a humor(érzék) a vezetők bónuszán is látszik. „Más szóval, a „viccesebb” vezetők, nagyobb bónuszokat kaptak”.

A humorban is van tabu téma, illetve megnyilvánulási mód – különösen a munkahelyen. Az etikett szerint nem javasolt a viccmesélés, illetve semmiyen olyan témában az élcelődés, amely bárki számára érzékeny téma, vagy (rosszabb esetben) sértő lehet: politika, vallás, világnézet, szexualitás, egészségügyi problémák stb. … és – noha mostanában ritkább egymás megajándékozása karácsonykor, a viccesnek szánt ajándékkal is érdemes nagyon óvatosnak lenni!

Az ügyfelekkel való kapcsolatban a derűs, pozitív attitűd fontos szerepet játszik.

Fontos a fizetés, de nem pótolja a munkahelyi élményt
Nem csak a felvételi eljárás során, a munkatársi életút egészén át, sőt, az esetleges kilépéskor is érdemes törekedni a jó benyomásokra. Ebben segíthet a munkatársi életút, melynek feltérképezésével a vállalatok jobb munkahelyi élményt nyújthatnak a munkavállalóknak.

Néha a problémák megoldása során a humor, illetve a humorral fűszerezett önirónia jó ötlet lehet, ha az finom és nem jelenti a felelősség áthárítását másra (kolléga, vezető, beszállító, ügyfél stb).

A „beszólás” azonban nem tartozik a humor kategóriába. (Lévén egy személyes(kedő) megjegyzés, mely élcnek a másik a (szenvedő) alanya. A beszólással (még ha nevetés is kíséri) megszegésre kerül a humor azon elve, hogy valamin együtt nevetünk.

A humor olyan fontos szerepet játszik az életünkben, hogy számtalan kutatás, kísérlet vizsgálat irányult a humor és a humorérzék hajtásának és jelentőségének megismerésére.

Egy csokornyi ilyen vizsgálatot gyűjtött össze Andrew Tarvin:

1.    A humor megakadályozza a kiégést
A humort olyan kommunikációs eszköz, amely hatékonyan megakadályozhatja a kiégést és segíti a stresszel való megküzdést.”
2.    A humor motivál
A humor jelenléte a szervezetekben összefüggésben áll a munkavállalók moráljával, pozitívabb szervezeti kultúrával,… és a motiváció növelésével.
3.    A humor javítja a szellemi képességeket

A humor felszabadítja az agyban lévő kémiai szerotonint, ami javítja a fókuszt, növeli az objektivitást és javítja az agyi kapacitást.
4.    A humor javítja a döntéshozatalt

A pozitív hangulat rugalmasabb döntéshozatalt eredményez és nagyobb analitikai pontosságot tesz lehetővé.”
5.    A humor növeli a problémák megoldásának képességét

A tanulmányok kimutatták, hogy egyszerűen a vígjátékok nézése javíthatja a kreatív problémamegoldó képességeket.
6.    A humor (meg)hallgatásra ösztönzi az embereket

A megfelelő humor következetes használata azt eredményezi, hogy mások el akarják olvasni, illetve meg akarják hallgatni, amit mondunk.
7.    A humor segíti a tanulást

A humor, mint pedagógiai eszköz bizonyítottan csökkenti az osztálytermi szorongást, kedvezőbb légkört teremt, valamint elősegíti a tanulási folyamatot.
8.    A humor növeli a szerethetőséget
Az ártatlan humor növeli a szerethetőséget és az személyes vonzerőt.” Érdekes azonban tudni, hogy a két nem mást ért humorérzéken. Mi nők azokat a férfiakat szeretjük, akik megnevettetnek, a férfiak azokat a nőket, akik nevetnek a vicceiken. Vagyis egy nőnek nem kell humoros történetekkel szórakoztatnia a társaságot, sőt könnyebben vonzóvá válik azáltal, ha „csak” nevet a férfi viccein.
9.    A humor növeli a hitelességet

A humort használók a többiek szemében sokkal hitelesebbnek és hozzáértőbbnek tűnnek. (Vagyis egy-egy komoly prezentációba vagy előadásba is érdemes humoros elemeket csempészni.)
10.    A humor erősíti az immunrendszert

A nevetés javíthatja az immunrendszer működését a stresszhormonok, mint például a kortizol termelésének blokkolásával, és az immunhisztokerek, például a béta-endorfin felszabadulásának növelésével.

+ 1.    A humor növeli a boldogságot

Egy – szó szerint(!) – egy emberöltőn át tartó vizsgálat során kiderült, hogy a humor(érzék) a boldog élet egyik – legegészségesebb – hozzávalója.

Néha nem is olyan könnyű megőrizni a humorérzékünket vagy derűs lélekkel megtalálni az elsőre annyira nem vonzó helyzetek napos oldalát, de ez a 11 pont is bizonyítja, hogy érdemes…

és nem csak karrierünk érdekében…

Szerző: dr. Erdős Zsuzsanna

etikett tanácsadó, coach

www.erdosetikett.hu