Nem az a fontos, honnan jön, hanem hogy mit hoz a szolgáltató

Margrethe Vestager, az EU versenyügyi biztosa 15 milliárdos adóbírságot szabott ki az Apple-re, több eljárást indított a Google ellen és most az Amazon ügyeiben vizsgálódik. Erről és munkája alapelveiről beszélt az NBC-nek adott interjúban, amelyből kivonatokat olvashatnak.

Az Amazon központja Seattle-ben Kép: Flickr Mitchell Haindfield

"Természetesen nem áll az, amit a sajtóban írnak, hogy én az amerikai nagyvállalatok réme vagyok. Csak azokkal a cégekkel foglalkozunk, amelyek megsértik a szabad verseny európai törvényeit. Feladatunk biztosítani, hogy az európai fogyasztók ne szenvedjenek kárt, hogy piacunkon megfelelő választék, elérhető árak és újítás legyen. Nem azt nézzük, honnan jön a szolgáltató, hanem azt, mit hoz. És a versennyel felelősség is jár: senki nem használhatja ki a túlnyomó fölényét a kisebbek rovására, amint azt a Google is tette.”

"A gazdaság forradalmi állapotban van, változnak a dolgok, mégpedig gyorsan. Nem csak új gazdaság alakul ki, hanem új társadalom is – ezért van szükség a személyes adatok fokozott védelmére csakúgy, mint az átláthatóságra az üzleti életben. Most a digitalizálás és az adatvédelem állnak munkánk középpontjában, hiszen ezen a területen formálódnak újdonságok, és a fejlődés igen gyors.

Újabb gigabírság multicégeknek: a webshopoknál is számít a versenyjog
Az Európai Bizottság négy nagy háztartási elektronikai céget (Asus, Philips, Pioneer és Denon & Marantz) sújtott több, mint 111 millió eurós bírsággal. Felmerült a gyanú, hogy az említett cégek meghatározzák, hogy az online kereskedőik (tipikusan web áruházak, amelyeket kisebb vállalkozások üzemeltetnek) milyen áron értékesíthetik tovább termékeiket.
Biztosítani kell, hogy a fogyasztók élvezhessék ennek az új gazdaságnak minden előnyét – az pedig szabadon működhessen. Az üzlet az adatokkal új fajta gazdasági tevékenység, amelynél csak jelentéktelen költségek merülnek fel és a hálózat óriási lehetőségeket kínál, monopóliumokhoz vezethet, ami gátolja a szabad versenyt. És nem szabad megengedni, hogy üzleti okokból fékezzék az újítást, hogy például kartellben akadályozzák kisebb szennyezőanyag kibocsátású autók gyártását.”

"Új kérdéseket vet fel a gyorsan terjedő mesterséges intelligencia is. Az Unió megbízásából szakemberek vizsgálják, hogyan lehet a versenyjogot érvényesíteni az AI területén.”

"Ami az Amazont illeti: jó dolog, ha egy nagy cég biztosítja a logisztikai keretet sok kisebbnek, hogy eladják áruikat. Ám az már nincs rendben, ha a nagy az eközben gyűjtött adatok alapján azt mondja: látom a trendeket, akkor ezentúl én értékesítem majd ezeket a cikkeket, de olcsóbban. Ez már ellentétes a szabad versennyel.”

"Kínai vállalkozás ellen még nem indult versenyjogi eljárás az Unióban, azok még csak igen korlátozottan vannak jelen Európában. Egyébként rájuk is ugyanaz vonatkozik, mint az amerikaiakra: aki Európában akar üzletet kötni, annak be kell tartania az európai szabályokat.”

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo