Mire elég 20 millió forint a mostani lakáspiacon?

A Duna House a 2020-as eddigi tranzakciós adatok alapján vizsgálta meg a kérdést. Míg a főváros belső kerületeiben már csak minigarzon vásárolható ekkora összegből, addig egyes vidéki nagyvárosokban tisztes méretű lakás vagy ház is elérhető ennyiért. 19 négyzetméteres belvárosi lakástól a 164 négyzetméteres szolnoki házig.

depositphotos.com

A vizsgálatba bevont megyeszékhelyek közül 2019-hez hasonlóan továbbra is Miskolcon lehet a legnagyobb használt lakást megvásárolni a rendelkezésre álló összegből, amelynek mérete a 88 négyzetmétert is elérheti. Ehhez képest Budapesten átlagosan csak 29 négyzetméteres garzont kaphatunk ezért az összegért. Miskolc után még Békéscsabán és Szolnokon érhető el 70 négyzetméternél nagyobb otthon, míg a nagy átlag még élhető nagyságú 50-70 négyzetméteres lakások közül már 8 városban is választhatunk.  Legdrágább vidéki településnek Debrecen bizonyult, kicsivel megelőzve Győrt és Székesfehérvárt.

Mini garzontól a házig

„Az idei 20 millió forintos körképünkből kiderül, hogy a fővárosban inkább egyedülállóknak és fiatal pároknak érdemes nézelődnie ekkora keretből. A gyerekes családoknak megfelelő méretű lakások már csak vidéken érhetőek el ebben az árkategóriában.” – nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője. „A legdrágább fővárosi kerületekben már csak minigarzonokat tudunk vásárolni, de a külsőbb kerületekben is csak elvétve találhatunk 50 négyzetméternél nagyobb lakást.”

Amennyiben ez előbbieknél nagyobb ingatlanra vágyunk érdemes inkább házak táján nézelődni, hiszen a vizsgálatba bevont megyeszékhelyeken jóval nagyobb házat, mint lakást kaphatunk a keretösszegünkből. Az abszolút győztesnek Szolnok mondható, ahol 160 négyzetméternyi alapterületű házat is kaphatunk 20 millió forintért, ugyanez az összeg főváros külső kerületeiben csak 45 négyzetméter alapterületű házra elegendő. Békéscsabán, Miskolcon, Zalaegerszegen és Tatabányán 100 négyzetméternél nagyobb alapterületű házra lenne elegendő a rendelkezésre álló keretösszegünk. Pécsen, Nyíregyházán és Szegeden 80-100 négyzetméter közötti házzal számolhatunk. A vizsgálatba bevont települések közül Győr és Veszprém bizonyult a legdrágább vidéki településnek házak tekintetében.

Budapest kerületi mustra

A fővárosi lakásárakat vizsgálva jól látszik, hogy a legolcsóbb a XX. kerület, ahol Debrecenhez hasonlóan egy 45 négyzetméter alapterületű lakásra számíthatunk maximum. A külső kerületek nagy részét a 35-45 négyzetméter közötti lakások jellemzik, de beljebb haladva egyre drágább kerületekkel és így természetesen kisebb lakásméretekkel találkozhatunk. A belvárosban pedig 25 négyzetméter feletti garzonra se számítsunk ezért az összegért. Legdrágább kerületnek egyértelműen az V. kerület számít, ahol az átlagosan egymilliós négyzetméteráraknak köszönhetően könnyedén számolhatjuk át a meglévő összegünket az elérhető lakásnagyságára.

Véleményvezér

Túl szemérmetlenül loptunk, lecsapott az OLAF

Túl szemérmetlenül loptunk, lecsapott az OLAF 

Felelőse vélhetően nem a milliárdos csalásnak.
Ukrajna felszólította Orbán Viktort, hogy fejezze be a békemisszónak nevezett trollkodását

Ukrajna felszólította Orbán Viktort, hogy fejezze be a békemisszónak nevezett trollkodását 

A magyar külpolitikát Moszkvában írják az ukránok szerint.
A Visegrádi Négyek közül Magyarország fogadta be a legkevesebb ukrán menekültet

A Visegrádi Négyek közül Magyarország fogadta be a legkevesebb ukrán menekültet 

A magyar humanitárius segítség az ukránoknak minimális.
Mikor van karácsony Orbán Viktor szerint?

Mikor van karácsony Orbán Viktor szerint? 

Az ortodox karácsony januárban van, a nyugati keresztény pedig decemberben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo