Magyarország top 10 úti célja 2025-ben

Továbbra is meghatározó a Balaton népszerűsége a belföldi utazók körében – derült ki a Szallas.hu 2025-os eredményeiből. A települések rangsorát Budapest, Siófok és Eger vezették tavaly. Az online fizetett előző évi foglalások összértékének csaknem 27 százalékát a SZÉP-kártyások adták.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Szallas.hu 2025-re szóló foglalásainak 22 százaléka a Balatonra, 18 százaléka Észak-Magyarországra szólt, míg 12 százalékkal a harmadik helyen végzett Budapest és vonzáskörzete. Jelképes különbséggel a nyugat-dunántúli, majd a dél-alföldi régiók követték a dobogósokat. A foglalások 9 százalékával hatodik helyen Észak-Alföld állt, a hetedik helyen pedig a foglalások 8 százalékával a dél-dunántúli régió végzett. 

„A települések versenyét foglalási szám alapján Budapest nyerte, Siófok az ezüstérmes, Eger pedig a harmadik – mondta Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője. – Az élmezőnyt Szeged, Gyula, Pécs, Hajdúszoboszló, Miskolc, Nyíregyháza és Balatonfüred követték.”

A portál adataiból az is kiderült, hogy a gyermekkel utazók körében némileg más volt sorrend: náluk Siófok, Gyula, Eger, Nyíregyháza és Hajdúszoboszló volt a legkeresettebb úti cél az előző évben.

A főváros nyerte a foglalásokat
A főváros nyerte a foglalásokat
Fotó: DepositPhotos.com

A 2025-re szóló belföldi foglalások 56 százalékánál a kosártérték maximum 70 ezer forint volt, 31 százaléka 70-170 ezer forint közötti értéket képviselt. A foglalások 8 százalékának kosárértéke 170-270 ezer forint közötti volt, és e feletti kosárértéket pedig a foglalások kevesebb mint 5 százaléka jelentett. 2025-ben az online fizetések összértékének csaknem 27 százalékát fizették SZÉP-kártyával a Szallas.hu oldalán.

2025-ben is taroltak a rövid foglalások

A foglalások tartózkodási hossz szerinti megoszlása alapján az egy-két éjszakás üdülések népszerűsége kiemelkedő volt 2025-ben is: összesen a Szallas.hu tavalyi évre szóló foglalásainak 70 százalékát adták. 3 éjszakára a foglalások 17 százaléka, 4 éjre 8 százaléka, 5 éjre 3 százaléka szólt. A 6 éjszakás vagy annál hosszabb időre szóló foglalások aránya csupán a teljes tavalyi, belföldi foglalások 2 százaléka volt a portál összesítése szerint.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo