Lecsapott az adóhatóság

2012. március 07. szerda - 10:52 / MTI
  •    

Adócsalás gyanúja miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az egyik áramszolgáltató beszállítójánál; a cég a gyanú szerint egy bűnszervezet felhasználásával három év alatt 700 millió forinttal károsította meg a költségvetést - értesült az MTI Hírcentrum.

Az m1 szerda hajnali híradójában elhangzottak szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kilenc embert gyanúsít az ügyben. A csalásokra létrehozott bűnszervezet vezetőjét kedd hajnalban Győrben fogták el a kommandósok. A férfi – a pénzügyi nyomozók szerint – strómanok alkalmazásával fiktív cégek hálózatát hozta létre Magyarország mellett Romániában és Szlovákiában is. A NAV az ország négy régiójában egy időben, 25 helyszínen, köztük lakásokban és irodákban tartott házkutatást. Húsz bankszámlát zároltak és több nagy értékű autót foglaltak le. Az akcióban az adóigazgatóság és a bűnügyi szolgálat 90 munkatársa vett részt – tudta meg az MTI Hírcentrum.

"A bűnügyi igazgatóságnak sikerült felderítenie egy hierarchikusan működő bűnszervezetet, amely azzal foglalkozott, hogy villamosipari berendezések körbeszámlázásával csökkentették a nyereségüket különböző jól prosperáló cégek" – mondta el Csiszár Csaba, a NAV nyugat-dunántúli regionális bűnügyi igazgatója a m1 híradójában. (Valentin-napon is ellenőriztek az adóhatóság revizorai.)

Az MTI Hírcentrum információi szerint az ügy főszereplője az egyik áramszolgáltató beszállítója. A szolgáltatóval Győrben közös telephelyen működő kft. a gyanú szerint 2009 januárjától mostanáig több mint 700 millió forinttal károsította meg a költségvetést. A pénzügyi nyomozók a hajnali akcióban összesen kilenc embert fogtak el. Bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalással gyanúsítják őket. A bűnszervezet vezetői, ha a bíróság bűnösnek találja őket, a Btk. szerint akár húsz év fegyházbüntetést is kaphatnak. (A magánklinikák, azon belül is különösen a szépészeti szolgáltató szektor ellenőrzése során kiderült, hogy sok praxisban a beavatkozások ellenértéke „zsebre megy", vagy az egészségügyi szolgáltatók más módon igyekeznek kibújni az adófizetés alól.)