Kezd beérni az Y generáció

Kezd beérni az Y generáció is, már több mint 170 ezer fiatal cégtulajdonos van hazánkban, és szerepvállalásuk évről évre növekszik, ugyanakkor a fiatalok száma a nagyobb cégek vezetői között még elenyésző – derült ki az Opten adataiból.

Kilenc gondolat az Y generációsokról, amit érdemes rendbe tenni
Mi a fene van a mai fiatalokkal? Sok munkáltató szembesül azzal, hogy az Y generáció – látszólag – egyik pillanatról a másikra hajlamos felpattanni az asztaltól. De ez csak látszólag van így, mert ha megértjük, miben különböznek ők a korábbi generációktól, akkor lesz eszközünk a motivációjukra is.
„A fiatalok előretörése természetszerű, de a cégtulajdonosok és cégvezetők nagy többségében mindig a tapasztaltabb korosztályokból kerülnek ki, napjainkban azonban már a cégvilágban is erősen látszik a fiatalok térhódítása” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

Az „Y” generációba az 1980 és 1995 között születettek tartoznak. Ők az elsők, akik a most működő fogyasztói társadalomba születtek, ennek megfelelően szemléletben rendkívül nagy különbségeket mutatnak a korábbi generációkhoz képest.

A teljes hazai cégbázis tulajdonosi körét vizsgálva jelenleg az 1960 és 1979 között született „X” generáció a domináns, de arányaiban már visszaszorulóban vannak. Szintén ez a helyzet az 1940–1959 között született „baby boom” generációval is. A cégtulajdonosok között a „baby boom” tagjai még valamivel többen vannak, mint az „Y” generáció képviselői, de a trendek alapján 2019 végére az „Y” generáció feljöhet a második helyre.

Kép: Fotolia

Jönnek a fiatal menedzserek is

A fiatalok előretörése még erősebben kirajzolódik a cégjegyzésre jogosultak vizsgálatánál. Az „Y” generáció tagjai ebben a szerepkörben már akár 2018 végére megelőzhetik a baby boom tagjait. Ugyanakkor az „X” generáció a menedzserek között domináns igazán, és magas számuk egyelőre stabilnak is látszik. Jelenleg az „X” generáció alkotja mind munkavállalói, mind vállalkozói oldalról a gazdaság gerincét.

Utálja egymást az Y és a Z generáció?
A munkaerőhiány a hazai vállalkozások fejlődésének egyik legnagyobb akadálya. Hogyan lehet megoldani ezt a problémát, és biztosítani a növekedést? Erről beszéltek az előadók a Piac & Profit Munkaerőhiány! Vészhelyzet – Válasszuk a növekedést! című konferenciáján.
„Az »X« generáció alkalmazkodott a modern technika és társadalom vívmányaihoz, és nagy többségük a munkához való hozzáállásában kimagaslik a többi generáció közül” – emelte ki Pertics Richárd. Ezért is nagy kérdés, hogy az új „Y” generáció modern szemlélete hogyan fog hatni a gazdaság egészére, és a generációváltás helyi szinteken milyen konfliktusokat okoz és okoz majd a jövőben.

Nagy pályások a nagy öregek

A nagyobb cégek tekintetében azonban még várat magára az „Y”-os generációváltás. Pontosabban ott még csak az elmúlt években zajlott le egyáltalán az „X” generáció és a „baby boom” generáció közötti csere. Az adatok alapján a 100 millió Ft éves árbevételt meghaladó cégek körében a tapasztalat egyelőre fontosabb, mint a modern szemlélet, ebben a szegmensben még az 1940–1959 között született II. világháború utáni baby boom generációnak is jelentős szerepe van. A nagyvállalatok körében még a II. világháború előtt született „veterán” generáció tagjai is szép számban képviseltetik magukat, ezzel is jelezve, hogy a tapasztalatot nem könnyű pótolni.

A generációváltás eltolódása vagy éppen hiánya ugyanakkor hosszú távon komoly problémát is jelenthet a nagyvállalati szegmensnek. Ez az, amiben a hazai vállalkozóknak most valami újat kell mutatniuk. „A generációs léptékben még viszonylag fiatal hazai piacgazdaságban eddig még nem volt szükség cégek tömeges örökítésére, átadására, ennek egyszerűen nincs meg a hagyománya Magyarországon” – jelezte az Opten szakértője.

Az új cégek már „Y”-osok

Az „Y” generáció térhódítását legjobban a frissen létrejövő vállalkozások mutatják. Jelenleg még egy hajszállal több az új „X” generációs vállalkozó, mint az „Y”, de a trendek alapján a trónfosztás 2018–2019 környékén meg fog történni. Természetesen kell néhány év, hogy az újonnan induló vállalkozások komolyabb piaci tényezővé váljanak, de egyértelműnek látszik, hogy az „Y” generáció évei következnek a cégvilágban is.

Generációváltás testközelből: őszinteség nélkül nem megy
Folytatódik a Piac & Profit formabontó eko-realityje, amelyben egy családi vállalkozás vezetésében véghezvitt generációváltást követünk testközelből. Ezúttal a folyamat újabb kulcsfontosságú szereplőit szólaltattuk meg, meglepő eredménnyel.

Véleményvezér

Mélypontra ért a magyar belpolitika, avagy büdös-e Menczer Tamás szája?

Mélypontra ért a magyar belpolitika, avagy büdös-e Menczer Tamás szája? 

Még egy lépcsőt lejjebb lépett a magyar belpolitika.
Legyél hatósági főállatorvos állatorvosi diploma nélkül

Legyél hatósági főállatorvos állatorvosi diploma nélkül 

Kevés a hatósági állatorvos.
Kormányváltó hangulat

Kormányváltó hangulat 

Oda a Fidesz népszerűsége.
Sok nagy okos már világháborút lát

Sok nagy okos már világháborút lát 

Az orosz ballisztikus rakéta bevetése egy teszt volt.
Súlyos higiéniai problémák miatt megbüntették a szekszárdi kórházat

Súlyos higiéniai problémák miatt megbüntették a szekszárdi kórházat 

A büntetés mértéke nevetséges.
Bécsben olcsóbb lakni, mint Budapesten

Bécsben olcsóbb lakni, mint Budapesten 

A jövedelemhez képest Bécsben a legolcsóbb a lakhatás egész Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo