Pszichoterror és diszkrimináció a munkahelyen

Az utóbbi hónapokban „divatos”, bár valójában örökzöld téma: bár a multinacionális cégeknél jellemzően létezik egy etikai szabályzat, amely tiltja a mobbingot és a diszkriminációt, a mindennapi munkában kevés figyelem terelődik erre a jelenségre. Fodor T. Gábor a munkajogász szemszögéből elemezte a témát.

A praxisomban a számomra legmegdöbbentőbb eset néhány évvel ezelőtt történt, amikor egy női HR vezető ügyfelem azt mesélte, hogy ő már „megszokta”, „fel sem veszi”, ha a gyári munkások (akik felett egyébként részben munkáltatói jogokat gyakorol…), utána fütyülnek, ugyanis „erre a munkakörre úgysem lehet más embereket találni.” A történet azért megdöbbentő, mert az említett hölgy ugyan vezetőként dönthet úgy, hogy a zaklatás ezen formája nem érdekli, nem zavarja, de az ugyanannál a cégnél dolgozó más női munkavállalóknak már nincs választásuk, el kell viselniük férfi kollégáik zaklatását.

Kép: Pixabay
A fenti helyzet jogász szemmel azért is érdekes, mert sem az Egyenlő Bánásmód Hatóságot, sem a bíróságot nem fogja érdekelni a munkaerőhiány, ha az adott cégnél a női munkatársakat zaklatják. A fentiek miatt nem jó stratégia – még a munkaerőhiány közepette sem – a zaklatásos ügyek elkenése, ehelyett az ilyen esetek szigorú nyomon követése, szabályozása és szankcionálása ajánlott. Sajnos meglepően gyakoriak a fentiekhez hasonló ügyek. Sokszor a munkavállalói kollektíva vagy a munkáltató olyan magatartása vagy mulasztása is mobbingnak vagy diszkriminációnak minősülhet, amelyet elsőre nem gondolnánk annak. (Figyelmeztető jel, hogy gyakran éppen a főnök részéről éri megaláztatás a dolgozót!)

Pszichoterror a munkahelyen: mit tehetünk?

A pszichoterror, illetve modern elnevezéssel mobbing elterjedtebb a munkahelyeken, mint gondolnánk. Fontos tudni, hogy mind munkáltatóként, mind munkavállalóként tehetünk ez ellen a jelenség ellen.

Néhány példa a gyakorlatból: A női munkavállalót a női főnöke folyamatosan „mikromanageli”, azt a látszatot keltve, hogy feladatai elvégzésére alkalmatlan. A vegán munkavállaló ebédidőben rendszeres megjegyzéseket kap a kollégáitól világnézetével, életmódjával kapcsolatban. A szintén vegán munkavállaló részére a munkáltató húsos ebédet akar biztosítani, arra hivatkozva, hogy a „többi munkavállaló is azt kapja”.  (A veganizmussal, vegetarianimussal, ételallergiával kapcsolatos esetek száma egyébként igen számos, pl. rendszeresen előfordul, hogy a céges rendezvényeken ezekre az igényekre nem gondolnak, azokra egyszerű „különcségként” tekintenek.) Az „igen gyakori” kategóriába tartozik a munkavállaló zaklatása női mivolta miatt. Multinacionális környezetben szerencsére ez az általános magyarországi helyzethez képest némileg ritkább, de még mindig elég gyakori.

Véleményvezér

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo