Brit üzleti miniszter: lesz vámmegállapodás az EU-val

2018. május 07. hétfő - 09:00 / piacesprofit.hu
  •    

Greg Clark a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva alig burkolt figyelmeztetést intézett a kormányzó Konzervatív Párt keményvonalas, az unióval fenntartandó bármiféle szoros vámpartnerség lehetőségét elvető Brexit-táborának képviselőihez is, mondván: a japán Toyota autógyár két nagy-britanniai üzemében 3500-an dolgoznak, és a cég éppen most készíti elő a döntést arról, hogy hol legyen a következő európai gyára. Clark szerint a japán autóipari óriás dönthet úgy is, hogy az új üzemet Nagy-Britannia helyett "a kontinensre" telepíti.

A miniszter hangsúlyozta: a Toyota brit termelőüzemeibe a felhasznált részegységek fele európai beszállítóktól érkezik a nap 24 órájában, éppen az adott termelési folyamatnak megfelelő pillanatban, és ez a termelési modell nem tesz lehetővé még kétórás beszállítói késést sem. Ugyanerre a brit gazdaságban jelenlévő más nagy autógyártók is felhívták már a kormány figyelmét.

A londoni alsóház üzleti, energiaügyi és iparstratégiai bizottságának (BEIS) nemrégiben tartott meghallgatásán a Honda brit érdekeltségeinek szakértői elmondták: a cég angliai üzeméhez hétpercenként érkeznek az uniós beszállítóktól származó részegységeket szállító kamionok, és a raktárakban mindössze egynapi termeléshez szükséges készlet van.

Derült égből villámcsapásként éri majd a Brexit a briteket
A Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) hétfőn ismertetett felmérése szerint az Európai Unióval kereskedő brit cégek harmada tejesen felkészületlen a brit EU-tagság megszűnése után várható vámeljárások kezelésére.

A Honda szakértői szerint ha a kontinensről érkező részegység-behozatalt vámvizsgálatnak kell alávetni, a beszállítási folyamat ebből eredő minden negyedórányi késedelme 850 ezer font (több mint 300 millió forint) halmozott éves veszteséget okozna az üzemnek a tovagyűrűző fennakadások miatt. A több más brit iparág által is régóta hangoztatott hasonló kockázatok gyökere az, hogy a brit kormány az EU-tagság megszűnésével együtt ki akar lépni az Európai Unió egységes belső piacáról és vámuniójából is, azzal az érvvel, hogy csak így tud önálló kétoldalú kereskedelmi megállapodásokat kötni más országokkal.

May már hajlana a megegyezésre

E tervet azonban egyre hevesebb belpolitikai vita övezi. Theresa May miniszterelnök és Philip Hammond pénzügyminiszter hajlana a vámpartnerség valamilyen formájának fenntartására az EU-val, a Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborának képviselői azonban legutóbb épp a héten követelték a kormányfőhöz intézett 30 oldalas közös levelükben bármiféle jövőbeni vámuniós partnerség határozott elvetését.

Az üzleti ügyek minisztere a vasárnapi BBC-műsorban mindazonáltal kijelentette: a brit kormány és személyesen Theresa May többször hangoztatott, a brit üzleti szektorral is egyértelműen ismertetett álláspontja az, hogy lesz vámmegállapodás az Európai Unióval, annak érdekében, hogy a kétoldalú kereskedelemben a brit EU-tagság megszűnése után is a lehető legkisebb “súrlódások” legyenek. Greg Clark szerint ezt “bármilyen lehetséges módon” biztosítani kell.

Az üzleti miniszter szerint az EU-val létrehozandó új vámpartnerségi viszonyrendszernek három követelményt kell teljesítenie: a minimálisra kell szorítania a kereskedelmet akadályozó adminisztratív súrlódásokat, lehetővé kell tennie, hogy Nagy-Britannia a saját jogán is köthessen kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodásokat más országokkal, és biztosítania kell, hogy el lehessen kerülni a fizikai határellenőrzés visszaállítását Észak-Írország és az Ír Köztársaság jelenleg teljesen nyitott határán, amely a Brexit után az EU és az Egyesült Királyság egyetlen szárazföldi vámhatára lesz.

 

Feliratkozom a(z) Adózás téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek