Okostelefonon sem úszhatjuk meg a vírusvédelmet

A Kaspersky Lab IoT riportja szerint 2018 első félévében az IoT eszközöket több mint 120.000 kártevő szoftver-változat támadta meg. Ez több mint háromszor annyi, mint 2017-ben egész évben.

A Kaspersky Lab arra figyelmeztet, hogy az egyre több és kártékonyabb kártevő szoftver-család megjelenése az okos eszközökön veszélyes trend: 2017-ben tízszer több kártevő szoftver mutációt azonosítottak okos eszközökön, mint 2016-ban.

Az IoT eszközök (vagy “okos” készülékek) piaca és ezeknek az eszközöknek a mindennapi életben betöltött szerepe exponenciálisan nő. A kiberbűnözők azonban pénzügyi lehetőséget is látnak bennük, ezért megsokszorozzák és differenciálják az ellenük intézett támadásokat. A felhasználók számára, akik odavannak az IoT készülékeikért, a veszélyt az jelenti, hogy a fenyegetések váratlanul csaphatnak le, átalakítva az első látásra ártalmatlan eszközöket illegális tevékenységre alkalmas erőteljes masinákká. Ez jelenthet rosszindulatú kriptovaluta bányászatot, DDoS támadásokat vagy éppen az eszközök diszkrét bevonását botnetes tevékenységbe.

Ezeknek a veszélyeknek a tudatában a Kaspersky Lab szakértői rendszeresen átnézik azokat az adatokat, amelyeket különböző forrásokból gyűjtenek, például a vállalat honeypotjaiból, vagyis olyan csali eszközökből, amelyek felkeltik a kiberbűnözők figyelmét és elemzik a tevékenységüket. A legutóbbi eredmények sokkolóak: 2018 első félévében az IoT eszközöket megtámadó különböző kártevő szoftverek kutatók által regisztrált mutációinak száma több mint háromszorosa volt a 2017 során regisztráltaknak.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo