A nem túl távoli jövőről szóló jóslatokban gyakran előkerül a „haszontalanok osztályának” képzete. Az, hogy az automatizálás és a mesterséges intelligencia fejlődése miatt az emberek egy jelentős része (idővel akár a társadalom többsége) képtelen lesz munkát találni. Egyelőre nem biztos, hogy valóban ebbe az irányba haladunk. Elképzelhető, hogy az új technológiák újfajta, ma még elképzelhetetlen munkaköröket teremtenek, amelyekben továbbra is szükség lesz az emberi munkaerőre. Vagyis a mai, bérmunkára alapuló gazdaság gyakorlatilag változatlanul tovább tud majd működni. Megemlítendők azok a modellek is, amelyek a közeljövőben egy ökológiai-gazdasági katasztrófával számolnak, ami a fejlődés lefékezésével vagy akár technológiai visszaeséssel járna.
Több, vagy kevesebb jóléti állam?
Tételezzük fel azonban, hogy ezt sikerül elkerülni, és a gépek elérnek egy olyan fejlettséget, ahol már csaknem minden lényeges területen hatékonyabbak az embernél. Kialakul tehát egy széles réteg, akik nem végeznek semmilyen gazdasági tevékenységet, munkavállalásra nincs is lehetőségük. A társadalomnak és a döntéshozóknak ezután el kellene dönteniük, mihez kezdjenek a tartósan megélhetés nélkül maradó tömegek.
Elterjedt megoldási javaslat (amit több üzletember, köztük Bill Gates is támogat) a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetése: a nagyrészt gépek által megtermelt javakat az államnak kellene elosztani az emberek között, biztosítva, hogy munka nélkül is viszonylagos jólétben élhessen mindenki. Az alapjövedelem kritikusai ezzel szemben attól tartanak, hogy a konstrukció a gazdaság stagnálásához vezetne: az átlagember ellustulna, és kevesebben lennének hajlandók dolgozni, ha munka nélkül is meg lehet élni. Az alapjövedelmet a termelő vállalatok megadóztatásával lehetne elérni, ami visszafogná a termelést.
Ennél is érdekesebb szempontot vetett fel Yuval Noah Harari izraeli történész 2016-os Homo Deus – A holnap rövid története című könyvében. Szerinte éppen attól lehet tartani, hogy az állam az út szélén hagyja a „haszontalan osztályt”. Mint írja, a múltban a jóléti állam kialakulása egybeesett az ipari forradalommal és a tömeges hadseregek megjelenésével. Az állami és üzleti vezetőknek érdekükben állt a humántőkébe fektetni, biztosítani az emberek egészségügyi ellátását, a gyermekek védelmét és oktatását, hiszen ugyan ezek az emberek mentek dolgozni a gyárakba és vonultak be katonának. Ezzel szemben, írja Harari, ha a gazdaságilag hasznos tevékenységeket nagyrészt robotok végzik majd, a döntéshozóknak nem áll majd érdekükben az emberekbe fektetni, hiszen ahhoz nem fűződik majd semmilyen gazdasági érdek. Azaz lehetséges, hogy a kialakuló „haszontalanok osztályát” a legmélyebb nélkülözésbe taszítják. Nemhogy alapjövedelem nem lesz, hanem a meglévő jóléti szolgáltatásokat (egészségügy, nyugdíjak, közoktatás, tömegközlekedés) is leépítik.
Kérdés azonban, hogy vajon az alapjövedelemmel eltartott emberek valóban „haszontalan osztállyá” válnának. Az alapjövedelem valóban terheket róna a termelőkre, azonban közel sem biztos, hogy akik részesülnek belőle, azok kizárólag passzív fogyasztóként viselkednének. A jólét szubjektív dolog, mindig másokhoz viszonyítva érezzük magunkat szegénynek vagy gazdagnak – az alapjövedelemből élők többsége sem fog megelégedni azzal, amije van, és erőfeszítéseket fog tenni, hogy olyan életszínvonalat érhessen el, mint a termelő kiváltságosoké.
A legtöbb embernek lesz egy biztonságos jövedelme és rengeteg szabad ideje. Ebben a helyzetben sokan próbálhatnak vállalkozást indítani, például az interneten árulni valamilyen saját, kreatív terméket vagy szolgáltatást. Ha az alapjövedelem magas, akkor ehhez némi kezdőtőkéjük is lehet, vagy legalábbis könnyebben vehetnének fel hitelt. Azaz a „haszontalan osztály” akár az innováció forrásává válhat, az alapjövedelmük a versenyt és a GDP-t erősítheti.
Ennél jóval többen lehetnek azok, akik nem saját vállalkozást indítanának, hanem a megtakarításukkal valamilyen meglévő cégbe, projektbe fektetnék. Ennek már ma számos formája ismert, a hagyományos részvényvásárlástól a közösségi finanszírozásig. Elképzelhető, hogy a jövőben a cégek tőkéjének nagy részét az ilyen kis összegű, kisemberek által nyújtott hitelek, befektetések adják. Ma az átlagember egy cég alkalmazottjaként dolgozik és keres pénzt, és termel hasznot a vállalatnak és az államnak – lehetséges, hogy ehelyett a jövőben a cég részvényeseként biztosítják majd a vállalat projektjeinek finanszírozását.
