A Financial Times-ban „Közép Európa: fogy a gőz” címmel augusztus 27-én megjelent elemzés Lengyelországra fókuszálva mutatja be a térség gazdaságaira nehezedő munkaerőhiány okozta kihívásokat, valamint az azokat enyhítendő már megtett, illetve megtehető intézkedéseket. Megállapításai Magyarország vonatkozásában objektívek, különösebb újdonsággal nem szolgálnak: a gazdaság növekszik, a V4 országokon belül a magyar bérek emelkedtek a legnagyobb mértékben, valamint további beruházások folynak (Daimler, BMW). A cikk szerint a munkaerőhiány okozta problémák ugyanakkor a magyar gazdaságot sem kímélik. Eurostat adatokra hivatkozva állítja, hogy a magyar iparvállalatok 86,6%-ának termelését a munkaerőhiány korlátozni fogja a harmadik negyedévben.

Elgondolkodtató jövőkép. Bár hasonló prognózisok a munkaerőhiány termelésre gyakorolt negatív hatásairól az idei évben már folyamatosan jelennek meg a hazai sajtóban is. És bár a cikk „csak” a termelői ágazatot említi, hozzátehetjük, hogy a szolgáltató szektorban már ennél is nagyobb a baj, hiszen ott a munkaerőhiány már tényleges működésbeli fennakadásokat eredményez. A Financial Times írása megemlíti mind Lengyelország, mind pedig Magyarország tekintetében, hogy milyen megoldási kísérleteket tettek eddig a munkaerőhiány leküzdésére, majd pedig előrevetíti, hogy hosszabb távon mi lehet a régió további növekedésének a kulcsa. A recept nem új és nem ismeretlen: további technológiai és innovációs befektetések, magasabb bérek és kifinomultabb oktatási rendszer. Arra tehát, hogy a régió gazdaságai merre keressék jövőbeni fejlődésük útját, van elképzelés.

Kép: SXC

Csakhogy ez biztosan nem oldja meg a munkaerőhiány akkut, mindennapjainkban jelentkező égető problémáját Igaz, a Financial Times-nak ez nem is feladata. A cikk nem is ezért keltette fel érdeklődésemet. Sokkal inkább arra voltam kíváncsi, hogy egy mértékadó külföldi lap elemzése milyen visszhangot és reakciókat vált ki az érintett országban. Bő egy héttel az elemzés megjelenése után kijelenthető: leginkább semmilyet. Azon túl, hogy számos portál említi és átvette az abban foglaltakat, úgy tűnik, senki nem érez Magyarországon késztetést, hogy érdemben reagáljon, esetleg folytassa a megkezdett gondolatmenetet.

Persze nem azokra az unalomig ismételt panelekre gondolok, amelyek sorminta szerűen követik egymást év eleje óta a sajtóban: kesergés és sopánkodás a munkaerőhiány okozta problémák miatt, ugyanakkor ujjongás a folyamatos béremelések láttán, ami egyidejűleg aggodalommal vegyül az általa gerjesztett fluktuáció és egyre több helyen jelentkező bérfeszültségek miatt. Az érdemi reakciók és elképezések elmaradása azt a látszatot keltheti, hogy valóban fogy a gőz, de gőzünk sincs, hogy hogyan tovább.

A munkaerőhiányt napjainkban teljes mértékben mennyiségi kérdésként kezeljük, miközben nem, vagy legalábbis csak másodsorban az. Elsősorban ugyanis hatékonysági kérdés, hiszen egy vállalatnál – legyen szó akár gyártói tevékenységről, akár szolgáltatásról – sosem egy konkrét ember hiányzik, hanem az az emberi (humán) kapacitás, amit az adott feladat ellátása igényel. Ahhoz viszonyt, hogy egyértelműen kijelenthető legyen a kapacitáshiány, azt objektíven kell tudni megállapítani, amihez pedig mérni kell. Sajnálatos módon a Financial Times cikkéből és az Eurostat hivatkozott adatából az nem derül ki, hogy annak a bizonyos 86,6%-nyi magyar vállalatnak hány százaléka alapozta jövőbeni termelésére vonatkozó prognózisát valamilyen objektív hatékonysági mérési módszerre. Az természetesen nem vonható kétségbe, hogy ezek a vállalatok mind küzdenek a munkaerőhiánnyal, az viszont már kérdésként feltehető, hogy rendelkeznek-e adatokkal humán erőforrásuk kapacitásának kihasználtságáról. Mert ha esetleg nem rendelkeznek ilyennel, akkor lehet, hogy korai volt farkast kiáltani.

Szerző:

Dr. Tomka Barnabás

munkaerő hatékonyság szakértő,

a HRO Hungary Kft. ügyvezetője

A cikk a Humán Erőforrás Optimalizálás blogon jelent meg