A Mercedes a magyar kormányt is lefizette?

2010. március 24. szerda - 12:25 / PP/MTI
  •    

A Daimler egyelőre nem kommentálta az amerikai igazságügyi minisztérium Washingtonban nyilvánosságra hozott keresetét, amely szerint a németországi autógyár termékeinek eladása érdekében külföldi kormánytisztviselőket fizetett le. A szerda reggeli berlini híradások ugyanakkor megerősítették azt az értesülést, amely szerint a megvesztegetett országok listáján Magyarország is szerepel. A Népszabadság értesülései szerint 2003-ban és 2005-ben voltak a gyanús magyar ügyletek.

A Deutschlandfunk és több más rádió-, illetve televíziós állomás ugyanakkor arról számolt be, hogy a megvesztegetés által érintett, legkevesebb 22 ország közül Oroszország, Kína, Egyiptom, továbbá Görögország és Törökország szerepel a szóban forgó korrupciós lista élén.

Egyben megerősítették azt is, hogy a peren kívüli megegyezés érdekében a stuttgarti székhelyű konszern kész 185 millió dollár büntetést fizetni az amerikai hatóságoknak. A Handelsblatt című üzleti és egyben politikai napilap szerdán ugyancsak beszámolt a korrupciós ügyletről, kiemelve, hogy a Daimler megegyezésre törekszik. Az újság információja szerint az amerikai igazságügyi hatóságok, illetve a német konszern képviselői az április 1-re kitűzött bírósági tárgyaláson egyeztetnek minderről, a Handelsblatt azonban – a többi hírközlő szervvel együtt – a megegyezést és ennek kapcsán a büntetés kifizetését készpénznek vette. (A hazai gazdasági élet szereplői – legyen szó vezetőkről vagy alkalmazottakról – vajon mennyiben tudják elkerülni a korrupciót?)

Már 2004-ben tudtak róla

A washingtoni kereset szerint a Daimler 1998 és 2008 között – azaz tíz éven keresztül – az amerikai törvényeket megszegve az üzletkötések fejében megvesztegetési pénzeket fizetett legkevesebb 22 ország kormányzati képviselőinek. Az érvényben lévő amerikai jogszabályok szerint az Egyesült Államok hatóságai megalapozott gyanú alapján törvénybe ütközőnek minősíthetik bármelyik olyan külföldi cég korrupciós tevékenységét, amelyik a New York-i tőzsdén részvényekkel rendelkezik. A Daimler ezek közé tartozik, és a külföldi kormányzati tisztviselők megvesztegetése bűncselekménynek számít.

A megvesztegetésekre a hírek szerint a német konszern egyik korábbi alkalmazottja még 2004-ben hívta fel az amerikai felügyeleti hatóságok figyelmét, és – mint a Deutschlandfunk rádió fogalmazott – "mindent kipakolt". A Washingtonban nyilvánosságra hozott keresetből ugyanakkor azt tűnt ki: az amerikai igazságügyi minisztérium szilárd meggyőződése, hogy a Daimler 2004 után is folytatta törvénybe ütköző tevékenységét. A gyanú szerint az egyes országokban megvesztegetett személyek között kormányzati, illetve más közigazgatási tisztviselők vannak, akik meghatározó módon befolyásolhatták a Daimler üzletkötéseit.

Update:

2003-ban és 2005-ben voltak a gyanús magyar ügyek

Az amerikai dokumentumok szerint 2005-ben egyes meg nem nevezett magyar kormánytisztviselők akár 330 ezer eurót is kereshettek a Volánbusz egy 32 tételes járműbeszerzésén – értesült a Népszabadság. A kereset példaként hozza az EvoBus Hungária Kft.-t is, amely 2003-ban vette át a Daimler Mercedes és Setra márkáinak autóbuszüzletágát: a 32 jármű közül 17 az osztrák cégtől rajtuk keresztül került a Volánbuszhoz, az amerikai tárca szerint 1 millió 745 ezer euróért (mai áron: 461 millió Ft.)