A koronavírus árnyékában: hogy vészelte át Magyarország a járvány kezdetét?

Az Eurostat közzétette 2020 első negyedévére vonatkozó adatait, a koronavírus közeledtével megingó gazdaságokon már ekkor meglátszottak a stagnálás és a visszaesés jelei - ám úgy tűnik, hogy Magyarország a járvány első hónapjait viszonylag karcolásmentesen megúszta.

Az Eurostat friss statisztikáiból az látszik, hogy Magyarország és a régió országainak gazdasága a koronavírus idején is erőteljesen támaszkodott a feldolgozóiparra és az ipar más formáira, jelentősen túlugorva ezzel az EU-s átlagot is. Több szektor is akad azonban, ahol mind a magyar, mind a másik három vizsgált ország elmarad az uniós szinttől, ide tartoznak például az ingatlannal kapcsolatos, a technológiai és tudományos, valamint a közalkalmazotti, szociális, egészségügyi és oktatási tevékenységek is.

Az tehát egyértelmű, hogy a régió gazdaságának motorjai érdemben nem alakultak át, ám ezek az ágazatok komoly visszaeséseket könyveltek el. Ahogy az általunk készített grafikonon is látszik, Magyarország ebből a szempontból az első negyedév egyik nyertese, hiszen mind az ipar, mind a feldolgozóipar minimális növekedést tudott produkálni, szembe menve ezzel az uniós tendenciával. 

Hogyan változott a munkavállalók helyzete?

Szintén érdemes megnézni azt, hogyan alakult a dolgozók sorsa a koronavírus árnyékában. Ugyan a Magyarország szempontjából kiemelkedően fontos szektorok viszonylag jól megúszták a válságot, a dolgozóikról ez már nem mondható el, ugyanis 2019. utolsó negyedévéhez képest és az előző év azonos időszakához képest is jelentősen csökkent a munkaórák száma. A feldolgozóipar és az ipar mellett a harmadik nagy vesztesnek a művészeti és szórakoztatóipari szektor munkavállalói számítanak, ez utóbbi annak fényében egyáltalán nem meglepő, hogy a tömegrendezvények, a szórakozóhelyek és a különböző előadások a járvány egyik első áldozatai voltak. Érdekesség, hogy míg szinte minden ágazat komoly pofonokat szedett össze, addig például az építőiparban, valamint az IT- és biztosítási területeken jelentősen nőni tudott a ledolgozott munkaórák száma.

Ennek fényében kíváncsiak voltunk arra is, hogyan alakultak a magyar dolgozóknak kifizetett juttatások. Az előző negyedévhez képest érdemleges emelkedést a kifizetett bértömegben két területen lehetett tapasztalni 2020-ban, egyrészt az ingatlanszektorban, másrészt a szórakoztatóiparban jelent meg a növekedés.

Ahogy az a grafikonokon is látszik, ha tisztán csak az első negyedévről van szó, nem túlzás kijelenteni, hogy itthon elmaradt a gazdasági "világvége". Ugyanakkor ezeket az adatokat némileg torzítja az, hogy a január-február még viszonylag probléma mentesen zajlott Magyarországon, elég csak arra gondolni, hogy a koronavírus-járvány hivatalosan csak március 4-én jelent meg itthon, és még a hónap végén is csak 444 fertőzöttje volt a betegségnek.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo