Friss cikkeink
A világ élvonalában a magyar pezsgőgyártás
Évente mintegy 200 ezer hektoliter pezsgőt állítanak elő Magyarországon, az ország ezzel a világ 10-11. legnagyobb pezsgőgyártója.
Sokan élnek a 130 ezer forint adókedvezménnyel
Az erre az évre járó, maximum 130 ezer forintos adókedvezmény kihasználása érdekében az elmúlt hetekben 8-10 ezren is köthettek új nyugdíjbiztosítási szerződést.
Nagy változás jön a dohányboltokban januártól
Az év végén megjelent „salátatörvény” több ponton is módosítja a dohánytermékek kiskereskedelmét.
Cégvezetők árulták el, mire számítanak a következő fél évben
Összesen 2 135 hazai vállalkozás vezetője számolt be arról, hogy az energiaválság árnyékában miként alakult cége pénzügyi helyzete.
A kis ügyleteket elengedi, a nagyokat szigorúbban veszi a NAV
Hosszú ideig nem nyúlt a Pénzügyminisztérium a hazai transzferárazás szabályozásához.
Borúsak a cégek, szerintük tovább fog gyengülni a forint
Kétharmaduk számít további forintgyengülésre jövő nyárig.
Egy új autó árát bukhatjuk, ha felelőtlenek vagyunk
A téli sportbalesetek ellátása akár hatmillió forintba vagy még többe is kerülhet.
Követhetetlen a jogszabályok állandó módosítgatása
Több, mint ezer jogszabály módosulhat hamarosan.
Nem is gondolnánk, melyek a világ legveszélyesebb vállalatai - itt van a lista
Azok, amelyeknek termékeit mindennap használjuk, fogyasztjuk, szolgáltatásait igénybe vesszük, mégsem gondolnánk rájuk ebből szempontból.
Ilyenek lesznek a jövő otthonai
A koronavírus világjárvány átformálta az otthonunkról alkotott elképzeléseinket.
Nő a „porszívóügynökök” száma
Folyamatos a növekedés a közvetlen értékesítésben.
Öntik a kisvállalkozásokra a pénzt Bécsben
Új, összesen tízmillió eurós támogatási alapot hoz létre az osztrák főváros.
Hogyan fog átalakulni a világ a következő évtizedekben?
Egy kutatás szerint az évszázad közepét a lassuló globalizáció, a világpiaci hatalmi eltolódások és a jelentős globális eladósodottság határozza majd meg.
Ki nem találná, hány idős ember él egyedül Magyarországon
Minden harmadik idős magyar ember egyedül él, vagy magányos.
Az adócsökkentés kormánya újabb adócunamit dobott karácsonyra
Senkinek nem lesz könnyebb jövőre a kormány ismételt adóötletei nyomán.
Elfáradtak a magyarok, de nem akárhogyan
Milyen ismeretekkel rendelkeznek a fogyasztók a metaverzumról?
Kütyüket látnának legszívesebben a fa alatt a magyarok
Tudatosabb hozzáállással igyekeznek ellenpontozni a gazdasági nehézségeket a vásárlók.
Most válnak életveszélyessé az otthonok
A karácsonyi időszakban fokozott kockázattal számolhatunk a lakások esetében.
Jövőre kevesebb pénzt hagyunk a boltokban
A változatos világgazdaság egyik elkerülhetetlen következménye, hogy egyes piacok élesebben fogják érezni az infláció és az emelkedő kamatlábak hatását, mint mások.
Nagykoalíció a forint gyengítése érdekében
A gyenge árfolyam átka.
Komoly veszélyben a cégek: ma már minden negyedik vállalatnak kárt okoz a kiberbűnözés
Az elmúlt három évben világszerte minden negyedik vállalatot ért legalább egy olyan információbiztonsági incidens, amely 1-20 millió dollár közötti kárt okozott a cégnek.
Literenként 20 forint támogatást kapnak a kisbenzinkutak
Gazdaságfejlesztési miniszter: megindult a kisbenzinkutak támogatásának kifizetése.
Szeretik Kínát a befektetők
A Kínába irányuló közvetlen külföldi befektetések 9,9 százalékkal nőttek január-novemberben.
Elkészült végre a jövő évi költségvetés
A kormány átadta a jövő évi költségvetés módosításának tervezetét a Költségvetési Tanácsnak.
Mi lesz veled otthonfelújítási támogatás?
Meghosszabbította a kormány az otthonfelújítási támogatás igénylésének határidejét három hónappal.
Nagy a baj, Putyin háborúnak nevezte a különleges hadműveletet, feljelentették
Ukrajnai háború - Egy orosz ellenzéki képviselő feljelentette Putyint a háború szó használata miatt.
Jövőre is aggódhatunk az élelmiszerárak miatt
Több mint 20 százalékkal nőtt idén a bolti lopások száma, egyre többen követnek el úgynevezett "szociális hátterű tolvajlást".
Újabb büntetés a Magyar Nemzeti Banktól
Tőkemegfelelési és adatszolgáltatási hiányosságok az Eximbanknál.
Ha valaki az Egyesült Királyságba készül repülővel, legyen B terve
Sztrájkolnak több nagy brit repülőtéren a határrendészeti dolgozók.
Mától elrajtol hat hitelprogram - 290 milliárd forintnyi forrás áll a cégek rendelkezésére
Már december 23-án elindul a Széchenyi Kártya Program.
Kés került a magyar gazdaság torkára
Populizmus helyett reálpolitikára lenne szükség.
Energiaválság idején a hagyományos iroda már nem életképes
Az emelkedő energiaárak és ezzel egyidejűleg a hibrid munkamodell fennmaradása gyökeresen megváltoztatta az irodabérleti piacot.
Duzzadnak a hiányok
MNB: a harmadik negyedévben jelentősen nőtt a fizetési mérleg hiánya.
Biztosítót vesz a magyar állam
Az állam nevében a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. megvásárolja a Posta Biztosítót.
A szlovéneknél jobban emelkedik a minimálbér kisebb infláció mellett, mint nálunk
Jövőre a közintézmények számára is olcsóbb lesz a gáz és villamos energia ára Szlovéniában.
Visszahívott egy terméket a Spar
A gyártó bejelentésére csomagolt aszalt szilvát vont ki a forgalomból a Spar Magyarország Kft. érzékszervi elváltozás miatt.
55 százalékkal nő a minimálbér Törökországban
2023-tól nettó 8506 líra (mintegy 455 dollár) lesz a minimálbér.
Úgy néz ki, nem fognak tömeges elbocsátásokba kezdeni a vállalatok
Legfeljebb 5 százalék lehet a munkanélküliségi ráta 2023-ban.
Jöhet a pénz: feltételek mellett, de rábólintott az EU a magyar tervekre
Az Európai Bizottság elfogadta a partnerségi megállapodást.
2023-ban még az ideinél is durvább lesz a magyar infláció
Miközben az év második felétől markánsan csökkenhet.
Megemelt minimálbér: milyen más jövedelmek nőnek még jövőre?
A minimálbér 16 százalékos emelése 2023-ban egy sor járadék és juttatás összegét is magával húzza.
Csá Pintér Sándor
Valószínűleg világújdonság, hogy egy rendőr irányítja egy ország oktatásügyét, amihez önmaga szerint sem ért.
Probléma van az egyik webáruház hirdetéseivel, vizsgálódik a GVH
Jogsértést gyanít a Gazdasági Versenyhivatal a gymbeam.hu hirdetéseiben, ezért versenyfelügyeleti eljárást kezdett az üzemeltetők ellen.
Érdemes kiugrani Ausztriába vásárolni, már az alapélelmiszerek is olcsóbbak
Karácsonykor nagyon sokan mennek Ausztriába a karácsonyi vásárokba. Most már érdemes egy élelmiszerboltba is beugrani.
Ünnepelték Zelenszkijt az amerikai Kongresszusban
Ukrajnai háború - Volodimir Zelenszkij az amerikai kongresszusban: az amerikaiak pénze befektetés.
Megvannak a 2023-as lakossági áram- és gázárak
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke kihirdette a 2023. január elsejétől érvényes piaci áram- és gázárakat a lakossági fogyasztóknak.
Hamarosan perdömpingre készülhetnek a cégek?
2023. június 25-én Magyarországon új szabályok lépnek életbe, amely jelentős változást hozhat a kollektív fogyasztóvédelmi pereskedés területén.
A fizetés mindennél fontosabb a magyar munkavállalóknak
A munkaerőpiacon jelenleg aktív három generáció munkával és munkahellyel kapcsolatos attitűdjeit, tapasztalatait vizsgálta legújabb felmérésében a Profession.hu.