Na végre, mintha mozgolódni kezdene az igazságszolgáltatás a hatalommal való visszaélőkkel szemben

Egy hónapra elrendelte a bíróság egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei település polgármesterének letartóztatását, akit több rendbeli hivatali visszaéléssel, jogosulatlan pénzügyi tevékenységgel és hűtlen kezelés bűntettével vádolnak - közölte a Miskolci Törvényszék.

A közleményben - a település és az érintett nevének említése nélkül - azt írták, hogy a gyanúsított polgármester visszaélt hivatali helyzetével akkor, amikor tavaly decemberben arra kérte a település két önkormányzati képviselőjét, hogy "ha személyével kapcsolatban valaki rossz szót szól, vagy szidja, azt próbálja lefenyíteni". Ennek fejében egyiküknek ötvenezer forintot ígért - közölte a törvényszék.

Kattant végre a bilincs
Kattant végre a bilincs
Fotó: Pixabay

Hozzátették, hogy a településvezető idén februárban közreműködött abban is, hogy az egyik helyi lakos csak akkor kaphatott szociális tűzifát, ha azt a polgármester hozzátartozójának eladja.

A közlemény szerint a gyanúsított "több helyi lakos és további, ez idáig be nem azonosított személy részére jogszabályi engedély nélkül pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végzett oly módon, hogy üzletszerűen hitelt és pénzkölcsönt nyújtott nekik".

A Miskolci Törvényszék tájékoztatása szerint a gyanúsított egyik rokonát az önkormányzatnál úgy alkalmazta, hogy az illető a munkahelyére nem járt be, tényleges munkát sem végzett, fizetését azonban felvette.

A letartóztatott polgármester megszegte vagyonkezelési kötelezettségét akkor, amikor tavaly augusztus előtt hozzátartozóinak átadott két mobiltelefon SIM-kártyát használatra, de az előfizetési díjakat az önkormányzat fizette. Az ezzel okozott vagyoni hátrány meghaladja az ötvenezer forintot - áll a közleményben. (MTI)

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo