Sok lakástulajdonos retteg beázástól és dugulástól

A lakásbiztosítási kampány harmadik hetében 19 százalékkal nőtt az új kötések száma az egy héttel korábbihoz képest - derül ki a Netrisk összeállításából, amely a lakásméretekhez tartozó átlagdíjakat is bemutatja. A garzonlakások esetében alig több mint 15 ezer forint az éves átlagos összeg, míg a másik végletet 150-300 négyzetméteres családi házak több mint 53 ezer forintos díja jelenti. A márciusi kampányban Budapesten belül a XIV., a XIII. és a XI. kerület a “legaktívabb”, a vidéki nagyvárosok közül pedig Debrecen. Lakosságarányosan pedig Székesfehérváré az első hely.

Sikerült megfejelni a harmadik héten a korábbi eredményeket a márciusi lakásbiztosítási kampányban - közölte a Netrisk a saját adatai alapján. A harmadik héten 19 százalékkal nőtt az új kötések száma a másodikhoz képest, ami éves szinten bő tízszeres emelkedésnek felel meg. Az elmúlt hétvégén pedig 47 százalékos volt a többlet az egy héttel korábbihoz képest.

„Ahogy közeledünk a március elején indult egy hónapos kampány végéhez, egyre többen kalkulálnak és kötnek új lakásbiztosítást, amelyekkel számos ingatlantulajdonos akár több mint 20 ezer forintos megtakarítást érhet el éves szinten. Sokan pedig az adott lakóingatlan mostani piaci értékéhez igazíthatják a lakásbiztosítást. A régi, akár tíz-tizenöt évvel korábban kötött lakásbiztosítások ugyanis jó eséllyel nem nyújtanak fedezetet a jelenlegi értékre” - mondta Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.

Garzon kontra családi ház

A szakember a díjak alakulásáról elmondta, hogy a Netrisken történt kötések esetében közel 35 ezer forint az átlag. Ugyanakkor a lakóingatlanok méretétől nagyban függ az éves díj. A 40 négyzetméternél kisebb alapterületű garzonlakások esetében az éves átlagdíj 15 200 forint.

Mennyibe kerül egy garzonlakás lakásbiztosítása? Vagy egy családi házé?
Mennyibe kerül egy garzonlakás lakásbiztosítása? Vagy egy családi házé?
Fotó: Depositphotos

A 40-80 négyzetméteres lakásoknál 18 700, a 80-120 négyzetmétereseknél pedig 32 200 forint ugyanez. A családi házak közül a 150 négyzetméteresnél kisebbekre 35 700 forintért, a 150-300 négyzetméteres társaikra pedig 53 500 forintos átlagdíjjal kötöttek biztosítást márciusban.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo