Megszűnés cikkek


Fogynak a cégek, de az építőipar még kitart

Fogynak a cégek, de az építőipar még kitart 

Több cég alakult, mint egy éve, és kevesebb szűnt meg, de így sem mérséklődött az aktív cégek fogyásának üteme Magyarországon 2019 harmadik negyedévében. A tavalyi hasonló időszakhoz képest kis mértékben nőtt a cégalapítási kedv, amiben továbbra is az építőipar az éllovas.
A klinikai halál állapotában a reklámadó

A klinikai halál állapotában a reklámadó 

A 2019-es nyári adócsomag részeként a jogalkotó határozott időre felfüggesztette a reklámadó rendelkezéseinek alkalmazását – méghozzá év közben –, ugyanakkor magát a szabályrendszert érintetlenül hagyta. Hogyan hat mindez a reklámok megrendelőire? Ezt foglalja össze a MAZARS.
Már a cégek fele sem éli meg a 10 éves kort

Már a cégek fele sem éli meg a 10 éves kort 

Hiába a sok új cég és a magas cégalapítási kedv, úgy tűnik, a cégek hosszú távú életképessége továbbra is problémás. A fiatal cégeknek úgy tűnik, egyre nehezebb a terep – mondja az Opten szakértője.
Teljes a bizonytalanság a tao körül

Teljes a bizonytalanság a tao körül 

A jövő évi adócsomagban eltörlésre kerül a Társasági adó (tao) feltöltési kötelezettsége, amelynek kapcsán felmerül az abból való támogatás lehetőségének megszűnése is, így ennek procedúrája most még teljesen bizonytalan, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.
A Reklámszövetség üdvözli a reklámadó megszűnését

A Reklámszövetség üdvözli a reklámadó megszűnését 

A Magyar Reklámszövetség és társszövetségei üdvözlik a reklámadó mértékének 0%-ra csökkentését.
A támogatás megszűnése után is figyelni kell a határidőre

A támogatás megszűnése után is figyelni kell a határidőre 

Az Szja-törvény 2018-ig biztosította, hogy egy munkáltató akár 5 millió forint összegű adómentes lakáscélú munkáltatói támogatást nyújtson munkavállalóinak. Bár ez a közkedvelt adómentes juttatási forma 2019-től már nem adható, viszont a korábban adott támogatásokra vonatkozó igazolások leadására, begyűjtésére vonatkozó határidőket mind a cégnek mind a dolgozónak fontos tudnia és betartania, hogy az adómentesség ne vesszen el – erre hívja fel a figyelmet Varga Norbert, az RSM Hungary adótanácsadója friss összefoglalójában.
Időzített bomba lesz a Windows 7

Időzített bomba lesz a Windows 7 

Búcsúzik a Windows 7, egy év múlva minden támogatást megszüntet a Microsoft, megnő a vírus- és a hekkerveszély.
Hogyan tovább tao?

Hogyan tovább tao? 

Mi történik jövőre az előadóművészet tao-támogatásával? Mire lehet számítani? Erre választ kapunk a Reggeli egypercesben az Írisz Office-tól.
Hosszú távon munkahelyek megszűnéséhez vezet a villanyautózás

Hosszú távon munkahelyek megszűnéséhez vezet a villanyautózás 

Az elektromos autók elterjedésével 2035-ig több, mint százezer munkahely szűnhet még Németországban – nem csak az autóiparban és diplomát igénylő posztokon is.
Nem városi legenda, a második év tényleg kritikus

Nem városi legenda, a második év tényleg kritikus 

A vállalkozások száma évente úgy tízezerrel csökkent, és kilátásaik is változatosak. Háromnegyedük éri meg az ötödik születésnapját, és csak minden második éli meg közülük a tíz évet. Helyükre persze számtalan új próbálkozás lép, a második év azonban kritikus minden újonnan induló vállalkozás számára.

Jönnek a robotok: fájni fog az átállás 

A digitalizált gépek már 2025-ben több munkafeladatot látnak majd el, mint emberek, mutat rá a davosi Világgazdasági Fórum tanulmánya. Míg a digitalizálás rengeteg munkahelyet tesz feleslegessé, ugyanakkor még többet hoz létre – csak fel kell készülni azok betöltésére.

Várakozások a kedvezményes áfa után 

Mi várható az 5 százalékos áfa megszűnése után az építőiparban? A többi között ezt is elemzik szakemberek a novemberben megjelenő előrejelzésükben. A prognózist tartalmazó kiadvány ezúttal a 2019–2022-es évekre nézve nyújt részletes áttekintést.

A dízel végórái 

Európa valamennyi országában kevesebb dízel-autót adtak el az első félévben, mint egy évvel korábban és a nagyvárosok dízel-tilalma e motorok halálát jelentheti.

Megint kevesebb lett a hazai cég 

Nyáron sem állt meg a magyarországi cégbázis fogyása, 2800 cégtörlés mellett csak 2080 cégalapítás történt júliusban – derül ki az Opten összeállításából.

Egy adóval kevesebb lett 

Július 26-tól megszűnt a magánszemélyek 75 százalékos mértékű különadója, már az idén megszerzett jövedelmekre sem kell alkalmazni – hívja fel a figyelmet az adóhatóság a honlapján. 

Kevés új vállalkozás lesz milliárdos 

Havonta 2-3 ezer új cég jön létre Magyarországon, ugyanakkor a statisztikák szerint jelentős részük igen rövid életűnek bizonyul. „Az új alapítású cégek háromnegyede éli csak meg az 5 éves kort, 10 év fölé pedig csak a cégek fele jut” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

Sok az új cég, de közben ezrek süllyednek el 

Egészen pontosan 6622 cégalapítás és 8352 cégtörlés történt 2018 áprilisa és júniusa között, ezzel egy negyedév alatt 1700-zal csökkent a hazai cégek száma. „A tendenciában nincsen különös meglepetés, a második negyedéves számok jól illeszkednek az elmúlt évek tendenciájába” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

Padlót fogott a hazai ruhagyártás 

A múlt évben közel 40 ezer vállalkozás szűnt meg Magyarországon, 14 százalékkal kevesebb, mint 2016-ban, ugyanakkor az elindult felszámolási eljárások száma emelkedett – áll a Coface hitelbiztosító elemzésében, amely szerint a textil- és ruházati ipar tisztul, a látványos fejlődést mutató építőipari cégeknél pedig új kockázatok is megjelentek.

Nem csak a munkaerő fogy, a közvetítő is egyre kevesebb 

Miközben a hazai munkaerőpiac több szegmense is fokozódó létszámhiányról számol be, a munkaerő felkutatásával és közvetítésével foglalkozó vállalkozások, a csökkenő cégszám mellett, jelentős létszám csökkenést is elszenvedtek az elmúlt években – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból.

Kevesebb cég került a süllyesztőbe 

Az utolsó előtti negyedévben 9409 cég szűnt meg, ami 20 százalékos csökkenés az előző negyedévhez képest, és 22 százalékos csökkenés előző év azonos időszakához viszonyítva.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Megnézheti, mennyivel drágábbak az üzemanyagok nálunk, mint a régióban

Megnézheti, mennyivel drágábbak az üzemanyagok nálunk, mint a régióban 

Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt.

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo