Hosszú távon munkahelyek megszűnéséhez vezet a villanyautózás

Az elektromos autók elterjedésével 2035-ig több, mint százezer munkahely szűnhet még Németországban – nem csak az autóiparban és diplomát igénylő posztokon is.

A villany-autók elterjedése gyorsul: legutóbb a Volkswagen konszern jelentette be, hogy a következő öt évben 30 mrd. eurót fektet ezek kifejlesztésébe. Németországban mindenesetre jelenleg ezer személykocsi közül csak egy elektromos, és ezer új autóból csak hetet vásárolnak ilyen meghajtással – de ez az arány hamarosan jelentősen megváltozik.

Kép: Pixabay

Ezek a változások nem csak az utcaképben mutatkoznak majd meg, hanm a munkaerő-piacon is. Amint a német kormány Munkaerőpiaci Intézetének (IAB) kutatásai megmutatják: amennyiben 2035-ig csak 23 százalékra emelkedik az elektromos kocsik aránya, ennek következtében mintegy 114.000 munkahely szűnhet majd meg. Kisegítő munkáknál épp úgy, mint olyan területeken, ahol magasan képzett szakemberek dolgoznak. A változás 0.6 százalékkal, jelenlegi árakon 20 mrd. euróval csökkentené a nemzetgazdaság jövedelmét.

A felmérés szerint az elektromos meghajtásra való áttérés rövid távon lendíti a gazdaságot és munkahelyeket is teremt. Nagy

Európa ráhajt az akkugyártásra
Az Európai Unió a következő két évben 200 millió euróval támogatja a villanyautók korszerű akkumulátorainak kifejlesztését.

beruházáskopra van és lesz u.i. szükség, nem csak a gyártóknál, hanem az infrastruktúrában is.

Ki kell építeni a töltőállomások hálózatát, szükség van intelligens áram-hálózatokra, amelyek képesek az e-kocsik különleges követelményeinek kiszolgálására. Az átállás még ebben az évben 39.000, jövőre további 47.00 új munkahelyet hoz, ez az irányzat azonban hamarosan visszájára fordul: 2022 már elvisz 2.000 munkahelyet és ez a trend a rá következő években tovább erősödik. E veszteségek nem csak az autóipart érintik majd, hanem például a biztosítókat is.

Ugyanakkor keletkeznek munkahelyek az építőiparban vagy az energiaellátásban, ám ez a növekmény nem lesz elegendő ahhoz, hogy kiegyenlítse a veszteségeket. Azok elsősorban szakmunkásokat és képzett szaklembereket érintenek majd.

Mindez alakulhat még rosszabbul is, amennyiben a villanyautók a vártnál gyorsabb ütemben terjednek el. Van lehetőség a fordítottjára is – ehhez azonban az szükséges, hogy import helyett Németországban gyártsák az e-kocsik akkumulátorait is.

(Forrás: Der Spiegel)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo