Lengyelország cikkek
Magyarország legfeljebb 2014-ban reménykedhet
Magyarország 2014-ig nem csatlakozik az eurózónához - vélik a Reuters által megkérdezett szakértők, akik legalább egy évvel későbbre, 2014-ig tolták Csehország és Lettország euróövezeti csatlakozásának legkorábbi dátumát is.
Autót Lengyelországban érdemes venni
A gazdasági válság ellenére emelkednek a gépkocsi eladások Lengyelországban. Ennek oka szakértők szerint a külföldiek, főként németek által támasztott keresletben rejlik. Hivatalos adatok ugyan nem állnak rendelkezésre, de a becslések szerint a Lengyelországban eladott autók 10-15 százaléka külföldre veszi az irányt - mutat rá Wojciech Drzewiecki, a Samar piackutató vállalat vezetője.
Lengyelország is rászorulhat az IMF hitelre
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) Lengyelországgal folytat megbeszéléseket hitelnyújtásról, hogy elkerülje a pénzügyi válság súlyos következményeit - erről az IMF vezetője nyilatkozott egy malajziai pénzügyi tanácskozás után.
Kisebb nyugdíjat kap, aki a kommunistáknak dolgozott
A lengyel parlament pénteken törvényt fogadott el, amely jelentősen csökkenti a Wojciech Jaruzelski tábornok rendszerében magas pozíciót elfoglalt vezetők és a kommunista titkosrendőrség egykori ügynökeinek nyugdíját.
Európa mentheti a lengyel kisvállalkozásokat
Baloldaliként szolidaritásunkat fejezzük ki a hajógyáraik megmentéséért küzdő lengyel szakszervezetekkel - jelentette ki Herczog Edit EP-képviselő, az MSZP elnökségi tagja az Európai Parlament keddi plenáris ülésén kialakult heves vita kapcsán.
Beszóltak a lengyelek az EU-nak
Lengyelország fokozott nyomásgyakorlással igyekszik módosítani az EU energiaszektorának szén-dioxid-kibocsátását csökkentő tervezetet. Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint Lengyelország kész a "nagyon határozott" fellépésre, amennyiben a téma napirendre kerül az EU vezetőinek jövő heti csúcstalálkozóján.