Lengyel köszönet a világnak

Lengyelország hálás a világnak és Oroszországnak azért a támogatásért, amelyet a Lech Kaczynski elnök és 95 további lengyel ember halálát követelő repülőgép-szerencsétlenség után nyújtottak neki - mondta Bronislaw Komorowski ügyvezető lengyel államfő szombaton a varsói Pilsudski téren rendezett állami gyászünnepségen.

"A hazám számára nehéz időben nem maradtunk magunkra. Hálásak vagyunk Oroszország polgárainak, akik együtt éreztek velünk" - mondta Komorowski a téren és a környező utcákban összegyűlt százezres tömeg előtt. Donald Tusk miniszterelnök beszédében minden lengyel számára "nagy próbatételnek" nevezte a katasztrófát.

Itthon gyásznappal emlékezünk

A magyar kormány kedden megjelent rendelete szerint a kabinet az "évszázados sorsközösségen alapuló lengyel-magyar barátságra tekintettel, osztozva a lengyel nemzetnek Lech Aleksander Kaczynski, a Lengyel Köztáraság elnöke halála miatt érzett gyászában" nyilvánította gyásznappá április 17-ét. A nemzeti gyásznapon valamennyi olyan középületen, amelyen egyébként a nemzeti zászlónak kell lobognia, fekete lobogót kell kitűzni.

A lengyel államfő és a repülőgép-szerencsétlenség többi áldozatainak tiszteletére délelőtt katonai tiszteletadás mellett felvonták, majd félárbocra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtt. A lobogó ünnepélyes felvonásánál, majd félárbocra engedésénél jelen volt Sólyom László köztársasági elnök, Bajnai Gordon miniszterelnök, Katona Béla, az Országgyűlés elnöke, valamint Baka András, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke. Az eseményen a közjogi méltóságokon kívül a külföldi diplomáciai testület képviselői, a kormány és a pártok képviselői, valamint a magyarországi lengyel intézmények képviselői is részt vettek.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo