Kárpótlás cikkek


Gondban vannak az állam nélkül a baromfitartók

Gondban vannak az állam nélkül a baromfitartók 

Több mint hárommillió baromfit kellett eddig leölni a madárinfluenza miatt, a magyar baromfiágazat a krízishelyzetből csak fokozott állami szerepvállalással tud kilábalni a Baromfi Terméktanács szerint.
Elvesztett megrendelő: így szerezhetjük vissza!

Elvesztett megrendelő: így szerezhetjük vissza! 

A legtöbb cégtulajdonossal előfordult már, hogy - rajta kívülálló okok miatt - nem tudott jelen lenni egy fontos tárgyaláson vagy nem tudott közreműködni egy fontos ügyfél kérése, megrendelése teljesítésekor. A hiba, ahogy lenni szokott, becsúszott, a megrendelő pedig dühében szerződést bontott. Íme néhány ötlet, mit tegyünk, hogy a hibát kijavítsuk, a megrendelőt visszaszerezzük.
Milliárdos kárt okozhat az üzemszünet

Milliárdos kárt okozhat az üzemszünet 

Ha természeti csapásokról van szó, a legtöbben az okozott kártól féltik vállalkozásukat. Pedig nagyságrendekkel nagyobb veszteséget jelenthet a leégett gyárépület, elárasztott üzlethelyiség, meghibásodott gépek helyreállításának ideje alatt kiesett üzemidő.
Visszavágnának a tsz-tagok: 34 millió járna nekik fejenként

Visszavágnának a tsz-tagok: 34 millió járna nekik fejenként 

Egymillió magyar szövetkezeti paraszt nevében 34 ezer milliárd forint kárpótlást követel néhány hajdani segesdi tsz-tag a magyar államtól; az Országgyűlés és az államfő után nemzetközi fórumhoz fordulnak - írta szombati számában a Somogyi Hírlap.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Jövőre újra drágulhatnak a bankszámlák

Jövőre újra drágulhatnak a bankszámlák 

Ugyan a bankok önkéntes moratóriuma 2026 júniusáig befagyasztotta a lakossági számlák díjait, a jövő év második felében várhatóan 4,6 százalékos emelés jöhet.

Pénzszerzés

Soha nem látott február vár a nyugdíjasokra

Soha nem látott február vár a nyugdíjasokra  

Februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete.

Adózás

Jön a dupla családi adókedvezmény

Jön a dupla családi adókedvezmény 

A 2025 év eleji összeghez képest jövőre megduplázódik a családi kedvezményként igénybe vehető összeg.

Gazdaság

Jövőre újra drágulhatnak a bankszámlák

Jövőre újra drágulhatnak a bankszámlák 

Ugyan a bankok önkéntes moratóriuma 2026 júniusáig befagyasztotta a lakossági számlák díjait, a jövő év második felében várhatóan 4,6 százalékos emelés jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo