Adóbevallás cikkek

Már csak két nap: fontos határidőre figyelmeztet a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal automatikusan elkészíti az szja-bevallási tervezeteket, de akinek nincs ügyfélkapu-regisztrációja, annak az idén is kérnie kell a tervezet postázását, ha szeretné azt papíralapon megkapni - hívta fel a figyelmet az adóhatóság.

250 ezer adózónak kell kiegészíteni az adóbevallását
Negyedmillió adózónak kell majd kiegészítenie a NAV szja-tervezetét.

Idén is elkészíti a NAV az adóbevallást - mire kell figyelni?
Már öt éve, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal külön kérés nélkül készíti el több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét.

Mire kell odafigyelni az SZJA-bevallásnál?
Az elmúlt években nem történt változás a személyi jövedelemadó (SZJA) bevallással kapcsolatosan, de hamarosan megint esedékes lesz, ezért érdemes feleleveníteni az ide vonatkozó határidőket és jogszabályokat. Az adóhatóság a korábbi évekhez hasonlóan 2021-ben is elkészíti 2020. évi adóbevallási tervezetet minden magánszemély részére, ami március 15-től lesz majd elérhető az eSZJA oldalon.

Mit kell tudni az idei adóbevallásról? Friss információk a NAV-tól
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is elkészíti az szja-bevallási tervezeteket, amiket március közepétől érhetnek el az adózók a NAV eSZJA oldalán. Akik a hivatal segítsége nélkül maguk szeretnék elkészíteni bevallásukat, azok már most hozzáférnek a 20SZJA bevallás webes kitöltőprogramjához.

Viszlát adóbevallások?
Az OECD keretein belül működő Adóhatóságok Fóruma nemrégiben tartotta legutóbbi ülését, melynek eredményeképp jelent meg az adóhatósági működés legfrissebb irányait körvonalazó elképzelés, az ún. „Tax Administration 3.0”. A Fórum legutóbbi ülésének egyik fő célja, hogy az adóhatóságok együttműködését, valamint az adóhatósági gyakorlatot minél hatékonyabbá tegye és felzárkóztassa a globális gazdaság legfrissebb kihívásaihoz.

Fontos határidő közeleg - egy hete maradt a cégeknek
A koronavírus miatt kialakult helyzetben idén rendhagyó módon nem május végén, hanem szeptember végére tolódott a társasági adó, kisvállalati adó és iparűzési adó bevallási és befizetési határideje. Mi több, az éves beszámolók leadásának végső időpontja is jövő szerdára esik.

Szeptember 30-ig lenne idő, ám a legtöbb cég mégsem vár ki
A társasági adóbevallások csaknem fele már beérkezett az adóhivatalhoz, bár a koronavírus-járvány legnagyobb adókönnyítése miatt több mint 150 ezer cégnek még mindig van egy hónapja erre - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Ne felejtsd el! Fontos határidő jár le ma este
Szerda éjfélig lehet módosítani, illetve elfogadni a NAV által készített személyijövedelemadó-bevallási tervezetet.

Fontos adózási határidő jár le 2 nap múlva
Már csak két nap van hátra a személyi jövedelemadó (szja) bevallásának határidejéig.
Közeleg a határidő: mit kell tudni az idei adóbevallásról?
A magánszemélyeknek a koronavírus járvány okozta veszélyhelyzet ellenére is a megszokott határidőig, azaz 2020. május 20-ig kell beadniuk személyi jövedelemadó bevallásukat a 2019-ben szerzett jövedelmükről.
Elkészítette a NAV a tervezeteket - sokaknak segíthet
Egyéni vállalkozók, őstermelők és áfafizetésére kötelezett magánszemélyek is használhatják ajánlatként a személyijövedelemadó-bevallási tervezeteket, de a többségük május elejéig még nem küldte el az adóhatósághoz a bevallását – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Adóbevallás: ezekre figyelmeztet a NAV
Már csaknem 2,8 milliószor léptek be a NAV eSZJA felületére az ügyfelek, hogy megnézzék az szja-bevallási tervezetüket. A NAV által készített, személyre szabott dokumentum pillanatok alatt elérhető a hivatal weboldaláról is KAÜ azonosítás (ügyfélkapu, e-személyi igazolvány, vagy telefonos azonosítás) után. A legtöbbeknek nincs dolguk a tervezettel, mert a NAV minden jövedelmi adatot megkapott a munkáltatóktól.
Akár pórul is járhatnak, akik később adják be az adóbevallást
A kormány múlt héten rendeleti szinten (140/2020. (IV. 21.)) szabályozta a bevallások későbbi beadásának lehetőségét. A Niveus Consulting Group szerint ez igazából egy adminisztrációs enyhítés, de akár még rosszabbul is járhatnak azok, akik élnek a felkínált lehetőséggel és a meghosszabbított határidőig adják le bevallásaikat.
Adóbevallás: figyelmeztet a NAV
Még egy hónapig akár SMS-ben is kérhető az szja-bevallási tervezet postázása.
Jön az adóbevallási időszak: ismét rengeteg ember helyett a NAV intézi a papírokat
A NAV mindenkinek elkészíti szja-bevallási tervezetét, akiről kifizetői, munkáltatói adattal rendelkezik.
Át tudná venni a cégektől a NAV az áfa-bevallást
Magyarországon hatalmas adminisztrációs teher sújtja a vállalkozásokat. De tényleg ilyen rossz a helyzet? A Pénzügyminisztérium szerint egy kisvállalkozás akár az árbevételének 2,5 százalékát is kénytelen az adózáshoz kapcsolódó költségekre fordítani. Ennél még az iparűzési adó is kisebb kiadás. A PM terve, hogy ezt 2021-re gyökeresen megváltoztassa. Mit érezhetnek ebből a vállalkozások?
Figyelmeztet a NAV: öt nap maradt a bevallásra
Május elejéig mintegy 210 ezer egyéni vállalkozó, több mint 83 ezer őstermelő és áfafizetésre kötelezett magánszemély juttatta el szja-bevallását a NAV-hoz. A többi, csaknem 220 ezer egyéni vállalkozónak, őstermelőnek és áfás magánszemélynek még egy hete van május 20-ig, hogy kiegészítse a NAV által elkészített bevallási tervezetet, vagy saját maga töltse ki és küldje be a 18SZJA nyomtatványt.
Mindig kell adatot szolgáltatni a KATA-sok felé teljesített kifizetésekről?
Minden évben március 31-ig adatot kell szolgáltatni a vállalkozásoknak (ideértve az egyéni vállalkozókat is, kivéve, ha KATA szerint adóznak) az előző évben (aktuálisan a 2018-ban) KATA alany felé teljesített 1 millió Ft-ot meghaladó kifizetésről.
Akár sms-ben is kérheted az adóbevallásod postázását
A NAV idén is automatikusan, külön kérés nélkül elkészíti azok szja-bevallási tervezetét, akikről munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik: legyen munkavállaló, őstermelő, áfa fizetésére kötelezett magánszemély vagy egyéni vállalkozó. Március 18-ig akár sms-ben is kérhetik az szja-bevallási tervezetük postázását az adóhatóságtól azok, akiknek nincs ügyfélkapu-regisztrációjuk - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Akkor is kell adót bevallani, ha törölték a cégemet?
Milyen bevallási kötelezettségeket kell teljesíteni kényszertörlés esetén? Erre a kérdésre adnak gyors választ az Írisz Office adótervezői a reggeli egyperces sorozatunk most következő részében.
Mikor fizet kamatot a NAV?
Két olyan eset is előfordulhat, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kamatot fizethet egy vállalkozásnak. Az Írisz Office adótervezőinek segítségével megmutatjuk ezt a két adózási helyzetet.
Idén már az őstermelőknek és egyéni vállalkozóknak is a NAV csinálja a bevallását
Idén a NAV már mindenkinek elkészíti szja-bevallási tervezetét, akiről kifizetői, munkáltatói adattal rendelkezik: legyen munkavállaló, őstermelő, áfa fizetésére kötelezett magánszemély vagy akár egyéni vállalkozó. A változásokról, a teendőkről, a határidőről és az 1+1%-ról minden fontos információ megtalálható a NAV honlapján.
Változik az egyéni vállalkozók bevallási határideje
Egy újabb fontos változásra hívják fel a figyelmet az Írisz Office adótervezői az egyéni vállalkozók kapcsán. Ezúttal kellemes meglepetés éri a vállalkozókat, később kell ugyanis beadniuk adóbevallásukat.
Már most gyűjtögethetjük az iratokat a TAO-bevalláshoz
Jelentős terheket róhat a cégek pénzügyi munkatársaira a társasági adó bevallása, ezért érdemes időben elkezdeni az előkészületeket – hívta fel a figyelmet a MAZARS. A bevallások határideje ugyan csak májusban van, ám számtalan olyan adatra lehet szükség, amelyekhez a pontos adminisztráció és a főkönyvön túlmutató, külön nyilvántartások megléte elengedhetetlen. Bizonyos iratok hiánya pedig még elszalasztott kedvezményeket és adóalap növekedést is jelenthet.
Itt vannak az új transzferár-nyilvántartási szabályok
A 2018-as naptári évben kezdődő üzleti évben megvalósult, kapcsolt vállalkozások közötti tranzakciók dokumentálására már nem alkalmazható a korábbi, 22/2009. (X. 16.) PM rendelet előírásai szerinti önálló nyilvántartás.
Az iparűzési adóval küzdenek a mikrovállalkozások
A vállalkozásoknak május 31-ig kellett beadniuk éves bevallásaikat, kell közzétenniük beszámolójukat. Az Adótanácsadók Egyesülete szerint az elmúlt időszak tapasztalatai azt bizonyítják, hogy nem csökkent az évzáráshoz kapcsolódó adminisztrációs terhelés, amely két területen: a társasági és a helyi iparűzési adó okozza a legnagyobb problémát.
NAV: minden rendben zajlott az adóbevallásoknál
Korábban megjelent cikkünkre reagálva a NAV határozottan visszautasítja a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST eSZJA rendszerrel kapcsolatos állításait – közölte a Piac & Profit szerkesztőségével a Nemzeti Adó és Vámhivatal.
Nem ment simán az online adóbevallás
A papír alapú bevallás benyújtását követően még heteken keresztül lehetőség volt az online felület módosítására is, ezért úgy tűnik, hogy az információk csak lassan futottak össze a NAV rendszerében. Az online bevallás tervezet módosítása összességében meglehetősen nehézkes volt, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.
Utólagos adótraffipax: sok adóelkerülő cég megbukott
Az adóhatóság bejelenti, hogy mikor, melyik adózói kört és milyen szempontból ellenőrzi, az utólagos vizsgálatokat pedig olyan időpontban indítja meg, hogy az érintetteknek maradjon idejük a hibák javítására és a be nem vallott adó megfizetésére.
Szakmai gyakorlat után is kell adóbevallást készíteni?
Ezzel a kérdéssel fordult a HRPortálhoz az egyik olvasó. A válasz attól függ, hogy mekkora fizetést járt a gyakornokságért: az egyetemi hallgatók gyakorlatán kapott fizetés csak a minimálbérig adómentes.
Elfelejtett rendelkezni az 1%-ról? Ma még megteheti
Adónk 1+1 százalékáról kedden rendelkezhetünk utoljára, akár írásban, akár az elektronikus felületen. Ügyfélkapus hozzáférés hiányában a 17SZJA-02-es lapon lehet rendelkezni a pénztári számla javára.
Adóbevallás: ma éjfélkor lejár a határidő
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet. Ma a NAV minden budapesti és megyeszékhelyen lévő központi ügyfélszolgálata este 8-ig tart nyitva, és várják azokat, akik a tervezettel, bevallással 1+1 százalékkal kapcsolatban segítséget kérnek. Aki egyetért a tervezetben foglaltakkal és nem tesz semmit – őstermelőket és áfás magánszemélyeket kivéve -, annak május 22. után automatikusan bevallássá válik a tervezete.
Több tízezer forint kedvezménytől is eleshet, aki nem figyel az adóbevallásnál
A családi adókedvezmény, vagy az egyszerre több önkéntes pénztárba történő befizetés, illetve az előző évben már kifizetett osztalékelőleg kapcsán, és minden olyan esetben, ahol az adózónak munkabéren kívül más jövedelme is volt, át kell nézni a bevallási tervezetet május 22-ig ahhoz, hogy az eltérések ne váljanak véglegessé, további adminisztrációt és esetleg befizetendő adót generálva, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.
7 kockázat, amire érdemes figyelni az adóbevallásnál
Sok százezren hagyják a határidő előtti utolsó napokra személyijövedelemadó-bevallásuk elkészítését, azonban a NAV bevallási tervezetének az automatikus elfogadása inkább kockázatot, mint segítséget jelent. A PwC Magyarország összegyűjtötte, mire érdemes figyelni az idei személyijövedelemadó-bevallások kapcsán.
Kisokos az eSZJA-fizetéshez
A 2017-es szja-bevallás elkészítésével egyidejűleg a fizetendő adót be is kell fizetni, méghozzá szintén legkésőbb május 22-én. Az Adóonline-on a NAV dokumentumai alapján kisokost készített az eSZJA-bevallás elkészítéséhez.
Vészesen fogy több tízezer áfás és őstermelő ideje
A mintegy 150 ezer őstermelő és áfafizetésre kötelezett magánszemély közül eddig csupán 67 ezren juttatták el szja-bevallásukat a NAV-hoz. A többi, csaknem 83 ezer őstermelőnek és áfás magánszemélynek még egy hete van május 22-éig, hogy kiegészítse a NAV által elkészített bevallási tervezetet, vagy saját maga töltse ki és küldje be a 17SZJA nyomtatványt.
Ünnepi haladék az SZJA-ban - a NAV meg ahol tud, segít
Pünkösdnek hála, az adózók nyernek néhány napot a 2017-ről szóló szja-bevallással, amelynek benyújtási határideje idén május 22. – hívta fel a figyelmet a MAZARS. Fontos az is, hogy a tavalyi adóévre az adózók már nem kérhettek munkáltatói adómegállapítást, ám a NAV az eddigieknél szélesebb körben segíti az adófizetőket.
Lejárt a munkáltatói szja-bevallások kora
Jól tervezett a NAV, legalábbis a kapacitásaival biztosan, mert az idei évben az szja bevallás tervezetek a vártnál két héttel korábban elkészültek és már megtekinthetőek az ügyfélkapu eSZJA oldalán. Most az adózókon a sor, az ő feladatuk ellenőrizni, javítani és jóváhagyni a tervezetet.
NAV: Ma jár le a határidő
Ma még kérhetik SMS-ben az SZJA-tervezetüket azok, akiknek nincs ügyfélkapujuk. Ezt követően csak személyesen lehet megnézni a tervezetet.
Adóbevallás: ketyeg az óra
Az „Ügyfélkapusok” már egy hete hozzáférnek a tervezetekhez, akinek nincs ügyfélkapuja, még csaknem egy hétig, március 19-éig kérheti a tervezet postázását. Eddig csaknem félmillióan éltek ezzel a lehetőséggel, a legtöbben sms-eztek.
6900 forint kedvezmény a rokkantsági járadékban részesülőknek
Idén 6900 forint kedvezményt kapnak a rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülők, valamint azok, akik olyan betegségben szenvednek, amely súlyos fogyatékosságnak számít - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
NAV: még lehet szólni, hogy postázzuk az adóbevallást
Akinek nincsen ügyfélkapu-regisztrációja és tavaly egyéni vállalkozó sem volt, idén is kérheti a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól az szja-bevallási tervezetének postázását. Ehhez nem kell mást tenni, mint adóazonosító jelet és a születési dátumot tartalmazó kérelmet eljuttatni a NAV-hoz március 19-éig.
Fontos határidő jön az egyéni vállalkozóknak
Az egyéni vállalkozóknak 2018. február 26-ig kell összeállítaniuk és eljuttatniuk szja-bevallásukat a NAV-hoz. Bővült az szja-bevallás elkészítési lehetőségeinek tárháza az egyéni vállalkozók számára, idén már ők is használhatják a NAV webes kitöltőjét.
Naponta ötezren kérik a NAV-tól az SZJA-bevallást
Január 8. óta kérhetik a személyijövedelemadó-bevallás tervezetének postázását a NAV-tól azok, akik nem regisztráltak az Ügyfélkapun. Az elmúlt három hétben csaknem kilencvenezren, azaz naponta mintegy ötezren éltek ezzel a lehetőséggel és küldtek SMS-t, levelet, nyomtatványt vagy űrlapot a NAV-nak vagy hívták a 1819-es Infóvonalat. A papíralapú tervezet postázását március 19-éig lehet kérni.
Adózni nem lesz egyszerűbb, de olcsóbb sem
A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete szerint a 2018-ban hatályba lépő szabályozás és a tervezett reformok egyfelől rontják az adózási számviteli szakma presztízsét, másfelől nem javítják a munkaterhelését. A 2018 nyarán bevezetésre kerülő online számla-adatszolgáltatás nem hoz érdemi adminisztrációcsökkentést a szakemberek számára. „10 éves távlatban azonban várható, hogy az adatrögzítői feladatok valóban jelentősen csökkenni fognak, amely sok könyvelő munkáját teheti majd feleslegessé. Készülni kell arra, hogy a szakma, amit ma könyvelés alatt értünk, 10 éven belül el fog tűnni.” – emelte ki Zara László, az egyesület elnöke.
Az őstermelőknek is a NAV készíti a bevallást
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezésére jövőre már az őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek helyett is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készíti el a személyijövedelemadó-bevallást.
Durva, de hatásos kormányzati lépés a civilek ellen
Sok civil szervezet meghatározó forrása az szja 1 százalékából eredő támogatás, melynek összege az utóbbi években jelentősen csökkent. Elsőként a családi kedvezmény bevezetése (alapvetően szja-kedvezményről beszélünk) csökkentette jelentősen a felajánlható adó mértékét, majd az szja 1 százalékpontos csökkenése hatott negatívan e „forrásra”, azonban az idei év minden eddiginél fájóbb volt. Az eddigi változásoknál mondhattuk, hogy legalább több pénz maradt a magánszemélyeknél – mivel kevesebb szja-t vontak le tőlük –, az idei évről azonban ez nem mondható el.