Vészesen fogy az idő - komolyabb lépéseket kellene tenni a klímakatasztrófa elkerüléséért

Rendkívül meleg évtizedet zárunk, gyorsulnak a változások – az MTA Köztestületének szakértői elemezték a madridi klímacsúcsot.

A klímakutatók és klímaügyekkel foglalkozó diplomaták, a nemkormányzati szervezetek szakértői egyetértenek abban, hogy az eddigi célok már nem elégségesek – kézzelfogható, rövidebb távú, azaz 2030-ra szóló jelentősebb vállalásokra van szükség.

Karbonsemlegesség

A 2015-ben megkötött párizsi klímamegegyezés lényege az, hogy a felek arra törekednek, hogy az üvegházgáz-kibocsátás tetőzése globálisan minél hamarabb bekövetkezzen.

A fő cél a XXI. század második felében azt elérni, hogy ismét egyensúly álljon be az emberi eredetű kibocsátások és az olyan beavatkozások között, amelyek hozzájárulnak az üvegházgázok légkörből való kikerüléséhez. Ezt az egyensúlyt nevezik a klímakutatás „karbonsemlegesség”-nek, vagy „nettó zéró” kibocsátásnak – fogalmazott Faragó Tibor egyetemi tanár, Magyarország 1991–2010 közötti klímatárgyalója, az MTA Környezettudományi Elnöki Bizottság tagja.

Az egyes országokra hárul, hogy konkrétan hogyan járulnak hozzá a megállapodás végrehajtásához, ám ezt ötévenként közzé kell tenniük egy úgynevezett „nemzetileg meghatározott hozzájárulás” (NDC) című dokumentumban. A megállapodás végrehajtása gyakorlatilag 2020 után kezdődik, mégpedig az NDC-kre alapozva.

Így működik a „klímaparlament”
Az ENSZ – szintén az UNFCCC keretében – 1995 óta tart minden év végén klímakonferenciákat; ezek az egyezményben részes felek konferenciájának ülésszakai. Neve COP a Részes Felek Konferenciája cím angol változata nyomán; ezt az intézményt praktikusan nemzetközi „klímaparlament”-ként érdemes elképzelni. Az utóbbi négy találkozó elsősorban a Párizsi Megállapodás végrehajtásához szükséges részletes szabályozás kidolgozásával foglalkozott.
Hogy zajlott a klímakonferencia?

Az eredeti menetrendhez képest két nappal meghosszabbított COP25 december 15-én annak kimondásával ért véget, hogy jelentős rés mutatkozik a 2015 végén Párizsban vállalt üvegházgáz-csökkentési célok és a legfrissebb tudományos eredmények között, amelyek szerint még jelentősebb csökkentésre van szükség – ugyanis a jelen állapot szerint a XXI. század végére már legalább 3 Celsius-fokkal haladhatja meg a globális átlaghőmérséklet az ipari forradalom előtti szintet. Ehhez viszont a tanácskozás nem túl sok konkrétumot tudott hozzárendelni.

Vita az eladható „karbonkreditekről”

A párizsi egyezmény egyebek mellett lehetővé teszi a részes felek számára, hogy például az erdőik szén-dioxid-nyelő képességét vagy a szélerőmű-telepek létesítését eladható „karbonkreditekre” váltsák. Brazília, India és Kína tárgyalói viszont megakadályozták, hogy ezen elszámolási mechanizmus részletszabályairól konszenzus szülessen. A brazil tárgyalók például azt szerették volna elérni, hogy a szén-dioxid-nyelő erdők beszámítsanak a nemzetileg elérendő klímavédelmi célokba, de ugyanakkor az erdők meghagyása átváltható legyen „karbonkreditre” is. A tárgyalók többsége ezt a „kreatív kettős könyvelést” nem volt hajlandó elfogadni.

Másfelől az ausztráliai küldöttek megpróbálták a felével lecsökkenteni a párizsi megállapodás szerinti kibocsátás-céljaikat, mégpedig ahhoz ragaszkodva, hogy számítsák be a kiotói jegyzőkönyv betartása miatt korábbról megmaradt üvegházgáz-kibocsátási kvótáikat is. Ezt Laurence Tubiana volt francia környezetvédelmi miniszter, a Párizsi Megállapodás egyik főtárgyalója „csalásnak” minősítette, mert az 1997-es jegyzőkönyvben foglalt célok eleve kevésbé ambiciózusak voltak, azok végrehajtása 2012-ig volt esedékes, és e manőver Ausztrália esetében egy több mint húsz évvel ezelőtt kialkudott pozíció további érvényesítése lett volna.

Bonyolult tárgyalások

A másik fő vitatéma a klímaváltozás okozta veszteségek és károk kérdése volt. Történeti értelemben a legfejlettebb ipari államok a legnagyobb üvegházgáz-kibocsátók, tekintve, hogy az ipari forradalom Nagy-Britanniából indult (az 1850–2012 közötti időszakot tekintve 20 százalékkal a legnagyobb kibocsátó az Egyesült Államok, majd 17 százalékkal az EU 28 tagállama következik, 12 százalékkal Kína, 6–6 százalékkal Oroszország és India).

Ám a klímaváltozás következményei globális szinten is megjelennek, és a sérülékenyebb fejlődő országoknak van relatíve kevesebb eszközük a káros hatások enyhítésére. A fejlett országok csoportja elismeri, hogy a fejlődők kerülnek a legrosszabb helyzetbe, de a „felelősség” kifejezést néhány különösen fejlett ország tárgyalói nem akarták az újabb szabályozási dokumentumokban viszontlátni, mert az nemzetközi jogi következményekkel és komoly mértékű kompenzációs kifizetésekkel járna.

Kép: SXC

„Valójában hivatalosan a COP25 keretében most nem volt napirenden az úgynevezett „ambíciószint-növelés”, vagyis az, hogy a részes felek minél jelentősebb célokat vállaljanak a kibocsátás csökkentésére, az alkalmazkodásra és a fejlődő országok számára e tevékenységeik jelentősebb nemzetközi finanszírozására. Ez a szeptemberi találkozón volt téma - foglalta össze Faragó Tibor. Mindezekből az következik, hogy a 2020-as glasgow-i ülésszak még nehezebb tárgyalási fordulónak ígérkezik.

Fogy az idő

A klímapolitikai tárgyalásokon tett erőfeszítések ellenére gyorsuló változásoknak vagyunk tanúi. 2019-cel globálisan egy rendkívül meleg évtizedet zárunk, amelynek során rekordokat döntött a jégtakaró visszahúzódása és a tengerszint emelkedése is az emberi tevékenységből származó üvegházhatású gázok által előidézett melegedés miatt. A hőhullámok és az aszályok sok áldozatot követeltek, fokozták az erdőtüzek kockázatát és terméskiesést okoztak világszerte.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo