A klímakutatók és klímaügyekkel foglalkozó diplomaták, a nemkormányzati szervezetek szakértői egyetértenek abban, hogy az eddigi célok már nem elégségesek – kézzelfogható, rövidebb távú, azaz 2030-ra szóló jelentősebb vállalásokra van szükség.
Karbonsemlegesség
A 2015-ben megkötött párizsi klímamegegyezés lényege az, hogy a felek arra törekednek, hogy az üvegházgáz-kibocsátás tetőzése globálisan minél hamarabb bekövetkezzen.
A fő cél a XXI. század második felében azt elérni, hogy ismét egyensúly álljon be az emberi eredetű kibocsátások és az olyan beavatkozások között, amelyek hozzájárulnak az üvegházgázok légkörből való kikerüléséhez. Ezt az egyensúlyt nevezik a klímakutatás „karbonsemlegesség”-nek, vagy „nettó zéró” kibocsátásnak – fogalmazott Faragó Tibor egyetemi tanár, Magyarország 1991–2010 közötti klímatárgyalója, az MTA Környezettudományi Elnöki Bizottság tagja.
Az egyes országokra hárul, hogy konkrétan hogyan járulnak hozzá a megállapodás végrehajtásához, ám ezt ötévenként közzé kell tenniük egy úgynevezett „nemzetileg meghatározott hozzájárulás” (NDC) című dokumentumban. A megállapodás végrehajtása gyakorlatilag 2020 után kezdődik, mégpedig az NDC-kre alapozva.
Az eredeti menetrendhez képest két nappal meghosszabbított COP25 december 15-én annak kimondásával ért véget, hogy jelentős rés mutatkozik a 2015 végén Párizsban vállalt üvegházgáz-csökkentési célok és a legfrissebb tudományos eredmények között, amelyek szerint még jelentősebb csökkentésre van szükség – ugyanis a jelen állapot szerint a XXI. század végére már legalább 3 Celsius-fokkal haladhatja meg a globális átlaghőmérséklet az ipari forradalom előtti szintet. Ehhez viszont a tanácskozás nem túl sok konkrétumot tudott hozzárendelni.
Vita az eladható „karbonkreditekről”
A párizsi egyezmény egyebek mellett lehetővé teszi a részes felek számára, hogy például az erdőik szén-dioxid-nyelő képességét vagy a szélerőmű-telepek létesítését eladható „karbonkreditekre” váltsák. Brazília, India és Kína tárgyalói viszont megakadályozták, hogy ezen elszámolási mechanizmus részletszabályairól konszenzus szülessen. A brazil tárgyalók például azt szerették volna elérni, hogy a szén-dioxid-nyelő erdők beszámítsanak a nemzetileg elérendő klímavédelmi célokba, de ugyanakkor az erdők meghagyása átváltható legyen „karbonkreditre” is. A tárgyalók többsége ezt a „kreatív kettős könyvelést” nem volt hajlandó elfogadni.
Másfelől az ausztráliai küldöttek megpróbálták a felével lecsökkenteni a párizsi megállapodás szerinti kibocsátás-céljaikat, mégpedig ahhoz ragaszkodva, hogy számítsák be a kiotói jegyzőkönyv betartása miatt korábbról megmaradt üvegházgáz-kibocsátási kvótáikat is. Ezt Laurence Tubiana volt francia környezetvédelmi miniszter, a Párizsi Megállapodás egyik főtárgyalója „csalásnak” minősítette, mert az 1997-es jegyzőkönyvben foglalt célok eleve kevésbé ambiciózusak voltak, azok végrehajtása 2012-ig volt esedékes, és e manőver Ausztrália esetében egy több mint húsz évvel ezelőtt kialkudott pozíció további érvényesítése lett volna.
Bonyolult tárgyalások
A másik fő vitatéma a klímaváltozás okozta veszteségek és károk kérdése volt. Történeti értelemben a legfejlettebb ipari államok a legnagyobb üvegházgáz-kibocsátók, tekintve, hogy az ipari forradalom Nagy-Britanniából indult (az 1850–2012 közötti időszakot tekintve 20 százalékkal a legnagyobb kibocsátó az Egyesült Államok, majd 17 százalékkal az EU 28 tagállama következik, 12 százalékkal Kína, 6–6 százalékkal Oroszország és India).
Ám a klímaváltozás következményei globális szinten is megjelennek, és a sérülékenyebb fejlődő országoknak van relatíve kevesebb eszközük a káros hatások enyhítésére. A fejlett országok csoportja elismeri, hogy a fejlődők kerülnek a legrosszabb helyzetbe, de a „felelősség” kifejezést néhány különösen fejlett ország tárgyalói nem akarták az újabb szabályozási dokumentumokban viszontlátni, mert az nemzetközi jogi következményekkel és komoly mértékű kompenzációs kifizetésekkel járna.
„Valójában hivatalosan a COP25 keretében most nem volt napirenden az úgynevezett „ambíciószint-növelés”, vagyis az, hogy a részes felek minél jelentősebb célokat vállaljanak a kibocsátás csökkentésére, az alkalmazkodásra és a fejlődő országok számára e tevékenységeik jelentősebb nemzetközi finanszírozására. Ez a szeptemberi találkozón volt téma - foglalta össze Faragó Tibor. Mindezekből az következik, hogy a 2020-as glasgow-i ülésszak még nehezebb tárgyalási fordulónak ígérkezik.
Fogy az idő
A klímapolitikai tárgyalásokon tett erőfeszítések ellenére gyorsuló változásoknak vagyunk tanúi. 2019-cel globálisan egy rendkívül meleg évtizedet zárunk, amelynek során rekordokat döntött a jégtakaró visszahúzódása és a tengerszint emelkedése is az emberi tevékenységből származó üvegházhatású gázok által előidézett melegedés miatt. A hőhullámok és az aszályok sok áldozatot követeltek, fokozták az erdőtüzek kockázatát és terméskiesést okoztak világszerte.
