Velencében fizetni kell a belépésért

Április 25-től bevezetik egyelőre kísérleti jelleggel és 29 különböző napon a napi 5 eurós belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be csütörtöki római sajtótájékoztatóján.

Úgy vélte, a turizmus nem azt jelenti, hogy a látogatók bolyonganak a városban és közben fényképeket készítenek, "mi olyan látogatókat szeretnénk, akik az értékekért jönnek".

Elismerte, hogy a belépőjegy bevezetése népszerűtlen lépésnek számít. Lehetségesnek mondta, hogy később ünnepnapokon megemelik a belépő árát. Hangsúlyozta, hogy a következő tíz évre Velencének 150 millió euró állami támogatás áll rendelkezésére, miközben a város fenntartása ennél jóval többe kerül. A magas költségekre példaként említette, hogy a csatornákban lévő cölöpöket minden második évben le kell cserélni.

A minőségi idegenforgalommal kapcsolatban hangoztatta, hogy Velence tiszta és biztonságos város. Kamerákkal felügyelik az utcákat, tereket, megtöltötték fiatalokkal a városi rendőrség állományát, és a történelmi városközpontban számtalan civilruhás biztonsági ember segít a közrend fenntartásában.

Luigi Brugnaro szerint Velence nem szellemváros: 48 ezer az állandó lakhellyel bírók száma.

(MTI) 

Véleményvezér

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 
Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost

Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost 

A független országgyűlési képviselőnek hétmillió forintba került egy régebbi Orbán-beszéd lejátszása a parlamentben. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo