Van olyan ország, ahol még a könyöködet sem teheted ki az autó ablakán, KRESZ szabályok a világból

Minden országban van jó pár olyan közlekedési jogszabály, amelynek célja elsősorban a közúti biztonság növelése, valamint mások tiszteletben tartása. Egyes jogszabályok azonban mind a helyi, mind az országba látogató sofőrök számára furcsának tűnhetnek.

Az ázsiai országokban másként próbálják korlátozni az autók mozgását. Az indonéziai Jakartában például bizonyos utcákat és utakat csak olyan autók használhatnak, amelyekben legalább 3 személy utazik.

Előírás a tiszta autó

A Romániába utazó sofőröknek rendszeresen gondoskodniuk kell autójuk tisztaságáról. Ha a rendőrök azt látják, hogy a jármű ablakai koszosak és akadályozzák a sofőrt a kilátásban, pénzbírságot szabhatnak ki.

A jogszabály nem határozza meg, hogy milyen mértékű szennyezettséget kell koszosnak ítélniük a rendészeknek, ezért a közlekedési hatóságok minden esetet egyedileg bírálnak el.

Jégen közlekedve nem kell biztonsági övet használni

Észtországban télen speciális jégutakat alakítanak ki bizonyos helyeken, hogy a járművezetők átkelhessenek a tavakon vagy folyókon, és gyorsabban elérjék az úticéljukat. A jégen való vezetésre azonban szigorú szabályozás vonatkozik, ezért a járművezetőknek különösen elővigyázatosnak kell lenniük.

A jégtakarón haladva tilos más járműveket megelőzni, és az utazás során nem szabad bekapcsolni a biztonsági övet. A jégutakat csak a nappali órákban lehet igénybe venni, és a látótávolságnak legalább 300 méternek kell lennie. Ködös napokon, amikor ennél rövidebb távolságra lehet csak ellátni, tilos a jeges utakon közlekedni.

„Bár furcsának tűnhet az a szabály, hogy a jégen nem szabad bekötni a biztonsági övet, de kétségtelen, hogy így könnyebb kijutni a járműből baleset esetén, ha az autó alatt beszakad a jég" – mondja Buzelis.

Cikkünk csak tájékoztató jellegű, és nem minősül jogi iránymutatásnak. Előfordulhat, hogy a fent leírtak nem felelnek meg mindenben a legújabb jogszabályoknak.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo