Változnak az idők: a papok pénzügyi tanácsot adnak

Nehéz időkben a papok általában imáikat ajánlják fel segítségként, a gazdasági válság azonban új helyzetet teremtett a válság által sújtott  Olaszországban, ahol a papok manapság inkább pénzügyi, és nem spirituális tanácsadóként segítik a hívőket.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgadászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Európa legerősebben eladósodott államaként Olaszország 1975 óta nem nézett szembe ilyen fokú gazdasági visszaeséssel. A romló helyzetet látva a katolikus egyház is segíteni akar a munkanélkülieken, akik nemzetközi összevetésben nem élvezik sokáig az állam segítségét. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamai közül Itáliában a legkisebb a támogatás, és az is csak rövid időre vehető igénybe.

A segítségnyújtás jegyében a legkisebb egyházmegyéknek 15 ezer eurós (4,5 millió forintos) támogatást irányzott elő az egyház, hogy ezzel is segítse a bankkölcsönért folyamodó híveket. "Ezekben a napokban inkább bankárnak érzem magam" - mondja Vincenzo Federico, a dél-olaszországi Padula kisváros lelkipásztora. Az atya nemrégiben kezességet vállalt egy 10 ezer és egy 13 500 eurós (2,9 millió és négymillió forintos) kölcsönhöz, azóta parókiáján egymásnak adják a kilincset a nehéz anyagi körülmények közé került hívők.

Perselyből a rászorulóknak

A milánói egyházkerület azonban még tovább ment, és létrehozott egy 3,2 millió eurós (közel egymilliárd forintos) alapot, amelyhez az interneten keresztül még további felajánlásokat várnak. "Még több pénzt teszünk a perselybe, hogy segíteni tudjunk azoknak a családoknak, amelyek pár hónapja még arról sem álmodhattak, hogy segítséget kérjenek" - utalt a milánói kezdeményezésre az egyház jótékonysági szervezetének, a Caritasnak az egyik munkatársa. "Az állam nem teszi meg, amit kellene a munkanélküliség hatásainak tompítására" - tette hozzá Andrea La Regina, a szervezet társadalmi programjainak vezetője. 

A munkanélküliség igen fenyegető tényező Olaszországban. 2008 utolsó negyedévében 6,9 százalékra kúszott fel a munkanélküliség aránya, 2009 első két hónapjában pedig 46 százalékkal nőtt a segélyért folyamodók száma az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A mediterrán országban korábbi keresetük 40 százalékát, de legfeljebb ezer eurót (298 ezer forintot) kaphatják meg segélyként az állásukat vesztettek, a támogatás időtartama azonban nem haladhatja meg a hat hónapot. És mivel Silvio Berlusconi kormányfő a közelmúltban kizárta a támogatások bővítését, sokan csak az egyház segítségében bízhatnak.

Banca Etica

Közvetítőként a Caritas kapcsolatot teremt a segítségre szorulók és a Banca Etica (etikus bank) nevű, non-profit szervezetek által létrehozott pénzintézet között, amely igen kedvező kamatokkal kínál kölcsönöket. A már kialakult eljárási rend szerint a közösség tagjai a plébánián jelzik a kölcsönigényüket, amelyet a helyi pap továbbít a Caritas térségi bizottságának. A Banca Etica a Caritassal együtt határoz az igénylés jogosságáról, ha kedvező döntés születik, az egyház kezesként vállal szerepet a kölcsönben.

A kérelmezőknek azonban szigorú ellenőrzésen kell átesniük. "Minden egyes esetet külön megvizsgálunk, hogy kiderüljön, nincsenek-e túlságosan eladósodva az emberek" - számolt be a pénzintézet hitelvizsgálója. A kölcsönért folyamodó hívők nagyjából egyharmada kapja meg végül a pénzt. A 10 éve létrehozott Banca Etica igen kedvező, mindössze évi három százalékos kamatra adja a kölcsönt, ez messze elmarad a nagy olasz bankok által kért 8,9 és 9,3 százalékos kamatoktól.  A Caritas a segítségnyújtás más módját is kínálja, az általa finanszírozott szupermarket-lánc üzleteiben előre kifizetett kártyákkal vásárolhatnak a szorult helyzetben lévők. "Hol van az állam? Ha az egyház nem segítene, koldulnom kellene" - mondja egy vásárló, aki korábban Venezuelában dolgozott taxisként, hazájában viszont képtelen elhelyezkedni.

Jóllehet tavaly októberben a gazdasági válságra utalva XVI. Benedek pápa még úgy fogalmazott, hogy a pénz "semmi", úgy tűnik, annak hiánya viszont minden az egyháztagok számára  - jegyzi meg Federico atya. "Állandóan hívnak, még késő este is szól a mobiltelefonom. Senki másra nem számíthatnak" - idézte a kisváros lelkipásztorát az International Herald Tribune napilap.

Véleményvezér

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo