A másik gyakori eset óradíjas megállapodásoknál fordul elő. Ilyenkor a bíróság az általa túlzottnak vélt végösszeget úgy csökkenti, hogy az óradíjakat ugyan változatlanul hagyja, de az elszámolt munkaórák bizonyos hányadát „indokolatlannak”, „eltúlzottnak” minősíti, és ezért nem hárítja a pervesztesre. Így látszólag nem az ügyfél és az ügyvéd közötti megállapodásról, hanem az ügyvéd munkatempójáról mond véleményt, a végeredmény mégis ugyanaz. A bíróságok által becsült munkaszükséglet általában messze áll a ténylegesen indokolt munkamennyiségtől. Az ügyvédi háttérmunka jéghegyének legtöbbször csak a csúcsát jelentik a külső szemlélő számára is jól látható (pl. tárgyalóteremben töltött) órák. A háttérben elvégzett előkészítő munka „megtippelése” sokszor életszerűtlen számokhoz vezet.
A „piactorzítás” következményei
„A polgári jog egyes területein - úgymint családjog, vagy öröklési ügyek - természetesen indokolt lehet szociális szempontokat is figyelembe venni. Ugyanakkor, ha a bíróság az üzleti életben is fogni szeretné a piac láthatatlan kezét, az több problémát okoz, mint amennyit megold” – véli Dobos Zoltán ügyvéd.
A bíróságok gyakorlata a pereskedő felekre nézve számos hátránnyal jár. Sok esetben a pernyertes fél milliós összegű veszteséget köteles elszenvedni akkor is, ha teljesen jogszerűen járt el, és végül az derül ki, hogy ő maga a perre egyáltalán nem adott okot. Ez néha odáig vezet, hogy nemhogy nullszaldós, hanem egyenesen ráfizetéses a pernyertesség, ami rontja a polgári per, mint közszolgáltatás „ügyfélélményét”.
