A „behajthatatlan” ügyvédi munkadíjak a pernyertes fél saját ügyvédjébe vetett bizalmát is rombolhatják. A bírósági ítéletet olvasva az a meggyőződés alakulhat ki az ügyfélben, hogy az ügyvédje a szolgáltatását túlárazta, ezáltal őt becsapta.
Kisértékű ügyekben jelenleg „fájdalmasabb” megnyerni egy hosszan tartó pert, mint meg sem indítani a pert és a vitás összeget veszteségként elkönyvelni. Ez ahhoz vezet, hogy a kisértékű ügyeket tömegesen kezelő gazdasági szereplők számára (pl. biztosítók, bankok, webshopok) az a racionális „vitarendezési” stratégia, ha senki felé nem tesznek engedményt, hiszen nem igazán kell retorziótól tartaniuk. Nagyon kevesen vállalnak fel egy relatíve kisértékű vitát.
A pernyertes fél „kára” egyben a pervesztes fél „haszna”. Egy pert megelőző szituációban a leendő alperes tárgyalási pozíciója még nagyértékű perek esetén is lényegesen jobb. A leendő alperes nincs motiválva az egyezségkötésre, ugyanis, ha elveszíti a pert, akkor is legfeljebb csak azt kell kifizetnie (persze a saját ügyvédi költségei mellett), amit amúgy is teljesítenie kellett volna. Sőt, azt is csak hosszú hónapokkal, vagy akár évekkel később. Emiatt jelenleg kifejezetten olcsó dolog szerződést szegni.
Hogyan kezeljük a jelenséget?
A pert megelőző tárgyalások során érdemes megbecsülni és „beárazni” a várhatóan meg nem térülő ügyvédi költségeket, végül eszerint alakítani a tárgyalási stratégiát. Bármelyik oldalon is álljunk, ha arra következtetünk, hogy még pervesztesség esetén sem járunk lényegesen rosszabbul, mint az asztalon lévő ajánlattal, akkor nem érdemes hátrányos kompromisszumot kötnünk.
