Még a hetvenes években egy kaliforniai közgazdász figyelt föl arra, hogy az anyagi javak termelése mellett egyre fontosabb az információ termelése, és az információs társadalom fogalmát akkor úgy határozta meg, hogy ha ez utóbbi hatása erőteljesebb a gazdaság fejlődésére, mint az anyagi javak termelése, akkor a gazdaság új szakaszába, nevezetesen az informatikai társadalom szakaszába érkezett. Dienes András a Központi Statisztikai Hivatal egykori munkatársa a hetvenes-nyolcvanas évekre vonatkozóan vizsgálta, hogy Magyarországon miként is állunk ezen a téren, és ő már a nyolcvanas évek második felében azt mondta, hogy elértünk erre a küszöbre. Sajnos akkor távoznia kellett a KSH-ból, és azóta senki nem gyűjti ezeket az adatokat.

Adatok hiányában pedig nehéz igazolni vagy cáfolni bizonyos hipotéziseket, Tamás Pál, a Szociológiai Kutatóintézet igazgatója nemrégiben egy előadásában mégis erre vállalkozott.
Tamás Pál szerint így nem igaz az, hogy a gazdasági fejlődés lineárisan függ össze az informatikai beruházásokkal, ahogy az sem, hogy Magyarország sajátságos, regionális központja lehetne az újgazdaságnak Kelet-közép Európában, mivel a gazdaságunk általános fejlettségéhez képest az informatikai piacunk fejlettebb. Az első állítás cáfolata az a tény, hogy a fejlett országok között is eltérő az informatikai ellátottság szintje, – miközben a gazdasági fejlettségük közel azonos –; mérjük ezt akár az internet, akár a mobiltelefonok vagy az e-business elterjedtségével. Ha az Amerikai Egyesült Államok ellátottságát száz százaléknak vesszük, akkor az Európai Unió átlaga negyven százalék, ezen belül azonban a Skandináv országoké majdnem eléri az USA szintjét, míg Hollandia, Anglia, Németország közepesen ellátott és Dél-Európa képviseli az alsó szintet.

Kelet-Európa informatikai fejlődése a kilencvenes évek közepe óta nem szakadt le a korábbinál jobban a fejlett országokétól, de nem is zárkózott fel – tanúsítják a statisztikai adatok. Magyarország szempontjából szintén igaz, hogy nem maradt le jobban például Ausztriától, Izraeltől, de nem is kerültünk közelebb hozzájuk. Ha pedig az informatikai befektetések arányát nézzük a nemzeti jövedelemhez képest, akkor bizony megállapítható, hogy a régiónkban a csehek vagy Észtország nálunk jóval többet fordítottak erre, Kelet-közép Európa informatikai éllovasai tehát nem mi vagyunk, hanem ők.

Az újgazdaság, ezen belül az e-business híveit Tamás Pál két csoportba sorolja. Az egyik az úgynevezett „Szilícium-völgyi”, a másik az „alternatív” megközelítés. Az első nézetet vallók azt állítják, hogy az újgazdaságban csak éllovasok és lemaradók vannak, középút nincs. Szerintük a technológia diktál mindent, és bár jó politikákkal lehet segíteni a folyamatot, az állam nélkül kell, hogy működjenek a piacok, a neoliberális gazdaságé a jövő. Az egyik veszélyes következtetésük, hogy a lemaradók azok után, hogy ők időben szóltak nekik a teendőkről, a jövőben csak maguk tehetnek a balsorsukról. Sőt, e nézetet vallók egészen odáig jutnak el, hogy ha a világ ilyen – márpedig állítják, hogy ilyen –, akkor a lemaradók egyszerűen vegyék át az amerikai mintát, a szabályozással, az intézményi rendszerével együtt.

Az alternatívok elismerik, hogy az előzőekben sok az igazság. De! – teszik hozzá –, nem egyfajta, hanem országonként, kultúrákként stb. sokfajta informatikai társadalom létezhet.
Az előadó saját véleményéhez inkább ez utóbbi vélemény áll közelebb. El kell ismerni – mondta –, hogy a váltás, aminek tanúi vagyunk ipari forradalom típusú, de hogy milyen irányba és ütemben haladnak a folyamatok, az rendkívül bizonytalan, ezért a kinyilatkoztatások helyett a pozitív kísérletek szerepe igen fontos.