Ugyan miért szeretett volna több angolszász - jelesül: brit - "ízt" bevinni politikájába már az első pillanatokban is Nicolas Sarkozy? Talán többet is gondol, mint a személyes szimpátiájának érvényre juttatását akkor, amikor - bár sikertelenül egyelőre - Tony Blairnek adná az Európai Unió majdani elnöki tisztségét? Függetlenül attól, hogy az ex kormányfő akár nagypapa lesz már, mire a Sarkozy elgondolta tisztség elkezd létezni, s elkezd működni is vele együtt, a francia gazdaságpolitikára rányomhatja a bélyegét a londoni "stílus", az, amiből többet képzel el saját magának Párizsban az új államfő.
Könnyen lehet, hogy a kevésbé kommunikált, sokkal inkább meglépett gazdaságpolitika nem segítette volna a választások megnyerésében Sarkozyt. Hogy pontosak legyünk, a szigorítás nem szokott népszerű fegyver lenni. Sőt, most már, hogy az elnök után a kormány is szolgálatba állt Párizsban, több, az előkészítettség garanciáit is magán viselő fiskális csomag bontattatott ki, s ki tudja, hány nap alatt és mekkora népszerűségvesztés köszönt rá a hatalom képviselőire. Az első tényt azonban senki nem tartja elviselhetőnek, sőt elviselendőnek, ezért lépni sem lesz túlzottan nehéz: a többmilliárd euróval nagyobb társadalombiztosítás büdzséhiányt nem orvosi, hanem közgazdasági és jogi eszközökkel akarják kezelni. Számokban kifejezve: több mint egymilliárd eurónyit akarnak megfogni Franciaországban azzal, hogy az ott egyébként sem jelképes vizitdíjat felemelik. Az összes vizsgálatnál és kezelésnél lesz úgynevezett önrész is, tehát praktikusan minden gyógyító cselekedetnek a beteg által is fizetett ellenértéke lesz. Nem is vitás, előbb-utóbb tömegek és transzparensek lepik majd el a francia főváros utcáit.
Akik nem teszik tiszteletüket a demonstrálók között, azok nem csak státusuk miatt tekintenek el a népi véleménymondástól, hanem azért is, mert Sarkozy államelnök csak ijesztgetett, de feleakkorát lépett, mint eredetileg azt várták. A francia cégek éléről lelépők "búcsúpénzei" mégis lehetnek arcpirítóan nagyok, s ennek nem az az oka, hogy az államfőt immáron nem zavarja, hogy a rosszul teljesítő - ezért kevesebb cégjövedelem után kevesebb adót fizető, sőt munkanélküliek ezreit gyártó - vállalati első emberek euró milliókat vágnak zsebre elköszönés közben. De kénytelen volt belátni, hogy a cégek belügyei bizony belügyek, s nem túl könnyű olyan jogszabályt fabrikálni, amelyik ne sértené ezt az érdeket. Így lényegesen óvatosabb cselekedetekre vállalkozik Nicolas Sarkozy, a szabályozásban csak azt kötik ki, hogy készüljön a távozó főnök esetében eredmény-kimutatás és az legyen része a vele kötött munkaszerződésnek, s persze a díjazásnak. Kicsit belenyúlnak a cégeken belüli kedvezményes részvényjuttatások módjába is, itt is teljesítményhez jobban kötött normákat tesz majd kötelezővé a törvény.
Az államfői szigornak - vagy inkább hitelességnek és szigornak - személyre szabott jele, hogy felesége visszaadni volt kénytelen a különleges jogokat kínáló bankkártyáját, azt a nemcsak készpénzkímélő, hanem pénzkímélő eszközt, amellyel a kiadásait az államkincstár közvetlenül fizetett. Így viszont abszolút emelt fővel lehetett már most is képviselnie mind az államfőnek, mind a kormányzat embereinek a benyújtott adó- és járulékkedvezmények új szabályait, melyekkel elég jelentős mennyiségű hiányt lehet életre hívni az ország büdzséjében. Pedig most is deficittel számol a francia államháztartás, a növekmény pedig tervszerűen bekövetkezik. Brüsszelben nem nagyon szeretik a párizsi érveket, az adócsökkentéssel előidézendő munkahelyteremtést, a nagyobb vásárlóerőt, s a vélt gazdasági növekedést, mert ezen előnyök mellett keletkeznek bőven hátrányok is. Mindenesetre Franciaországban egyelőre az előnyöket veszik csak észre, rövid távon érthetően is. Öt évet azonban elegendőnek tart maga Sarkozy elnök is ahhoz, hogy ismét alacsony szintre nyomja le Párizs a költségvetési deficitet. Ezt az időt - és a közben legalább fél százalékkal gyarapodó költségvetési hiányt - úgy is tekintik már most Brüsszelben, hogy az új elnök és az új kabinet az állam beavatkozásán keresztül is gazdasági dinamizálást segít elő. Ennek a legbiztosabb hozadéka az lesz, hogy ismét eljárás indul Franciaország ellen a túlzott deficit miatt.
